A figyelem ereje [Lifehack]

Figyelem

1000 féle ötlet kavarog agyamban, 1000 tennivaló vár elvégzésre, égek a tettvágytól. Akkor miért nem haladok?

Túlságosan sokat akarok egyszerre elvégezni. Hiába hiszem, hogy a lelkesedés segítségével meg tudok oldani mindent, ha ide-oda kapkodok, inkább csak felmorzsolódok.

Sokat akar a szarka…

Abból kiindulva, hogy csak meghatározott mennyiségű forrásaink vannak: figyelem, energia és idő, nagyban befolyásolni tudjuk céljaink elérését attól függően, hogy hogyan osztjuk be ezeket a forrásokat. Minnél inkább egy dologra figyelünk, annál több energiát fektetünk bele ebbe a dologba.

Minnél élesebb a késünk, annál nagyobb energia összpontosul az élben, annál élesebb, annál jobban lehet vele vágni. Ugyanez igaz a figyelmünkre is.  Hacsak nem vajat akar kenni, senki nem akar életlen késsel szerencsétlenkedni.

Amikor tul sokat akarunk elvégezni, az olyan, mintha egyszerre több kést próbálnánk élezni. Mindegyiket csak egy kicsit, míg végül egyik késünk sem lesz eléggé éles. Sokkal logikusabb, egyszerűbb és gyorsabb, ha egyik kést a másik után élezünk meg. Kezdetnek pedig vegyük azt, amelyikre a leginkább szükségünk van.

Természetesen vannak emberek, akik képesek egyszerre több dologgal is foglalkozni. Személye válogatja hogy mennyi az a több. Bizonyos szinten én is közéjük tartozom, de az 1000 dolog és ötlet már meghaladja a szintemet.

Ezért örültem annak, amikor Tina a Think Simple Now szerzője foglalkozott a témával és néhány hasznos gondolatott osztott meg velünk.

Bármennyire is jó ötletnek tűnik, bármennyire is lelkesítő több ötlettel foglalkoznunk, az 1000 felé szakadásból komoly hátrányaink származhatnak:

  • Mentális zaj - Folyamatosan arra gondolsz, hogy mit kell még elvégezned. Nem tudod rendberakni a gondolataidat, a lelkesítő ötleteid pedig zavaró zajokká változnak.
  • Képtelenség az összpontosításra - Amikor annyi mindenre próbálunk figyelni, akkor nehéz csak egyetlen dologra összpontosítani.
  • Magánélet nélkülözése - A külső céljaink, amiket el akarunk élni, felemészthetnek bennünket. Miközben a cél elérése okozta sikert hajszoljuk, elfeledkzünk magunkról, az egészségünkről, a magánéletünkről, kiegyensúlyozatlanokká válunk.
  • Kimerültség - Amikor nem megfelelően használjuk fel a rendelkezésre álló energiáinkat, akkor kimerültté válunk. A kimerültség többféleképpen jelentkezhet fizikai szinten. Van, aki nem tud aludni, akár fájdalmat is érezhet. Amikor én kimerült vagyok, akkor legszívesebben folyamatosan aludnék.
  • Saját magunk okozta lelkiismeretfurdalás - Ez a kedvencem. Amikor annyira el akarsz érni valamit, amikor mindent ennek rendelsz alá, akkor könnyen lelkiismeretfurdalást okozhat az, ha valami mással foglalkozol. Másik verziója, amikor eldöntöd, hogy mennyi idő alatt kell végezned az adott feladattal, amit persze alábecsülsz. Amikor pedig észreveszedd, hogy semmit se végeztél el abból, amit kitűztél magadnak, az adott idő alatt, akkor hirtelen lelkiismeretfurdalást érzel.
  • Veszélyezteti a kapcsolatainkat - Amikor gondolatainkat sok minden foglalkoztatja, akkor egyszerűen nem marad hely az élet fontos dolgaira, úgymint barátság, család.
  • Elégedetlenség - Folyamtosan rohanunk valami után, amit nem érünk el, miközben megfeledkezünk annak megünnepléséről, amit elértünk. Csoda, ha elégedetlenekké válunk?
  • Társulás felbomlása - Amikor nem egyedül, hanem másokkal együtt akarunk elérni egy (több) célt, és túlvállaljuk magunkat, akkor okozhatunk nekik csalódást, de ők is okozhatnak nekünk csalódást. Mindez surlódásokhoz vezethet, amely nem csak az üzleti kapcsolatot, de még a barátságot is tönre teheti.

Személyes történet

Tina történetét is megismerhetitek, de álljon most itt a saját történetem. Az elmúlt időszakban a munkám mellett több olyan projektbe is belevágtam, amit hihetetlen lelkesedéssel kezdtem - mondván, belefér még az időmbe - ám néhány hónap alatt utolért a realitás.

Miközben próbáltam egyensúlyban tartani az életemet, a terveim mellett időt fordítani a családomra, barátaimra, és nem utolsó sorban a munkámra, úgy váltam egyre kiégettebbé. Amikor nem teljes mértékben a terveim elérésére koncentráltam (például blogbejegyzést írtam), akkor lelkiismeretfurdalással küzködtem.

Igyekeztem úgy megtervezni a napjaimat, hogy társasági életemről se kelljen lemondani, aminek az lett a következménye, hogy közös vacsorázások, bulik után én hajnalanta a notebookomat bújtam, ami viszont nem tett jót a magánéletem magán jellegű részének. Arról nem is beszélve, hogy a kialvatlanságtól nem tudtam a munkámra koncentrálni.

Mielött azonban még végleg a földbe döngölt volna túlzott lelkesedésem, elkezdtem keresni a kiutat, és e keresés közben akadtam erre az írásra.

Fókusz kiválasztása

K: Azt mondod, hogy dobjak el mindent és csak egy cél elérésén dolgozzak?

V: A személyes tapasztalataim alapján azt mondom, hogy válaszd ki az elsődleges célodat, merülj el benne, mert így hamarabb esélyed van a sikerre. Mindazonáltal, ha képes vagy egyszerre több mindenen dolgozni, akkor tedd, de sokan nem képesek erre anélkül, hogy stressznek tennék ki magukat.

Figyelj jobban oda a szervezeted jelzéseire. Ha nem kapod az elvárt eredményt, vagy a fenti szimptomák közül bármelyik is igaz rád, akkor túlvállaltad magad. Vedd fontolóra, hogy tartalékra tedd magad és egyszerre csak egy dologgal foglalkozz.

K: Ha csak egyetlen célra fókuszálok, honnan lesz időm és energiám az életem más területeire?

V: Annak a híve vagyok, hogy osszuk fel az életünket nagyobb területekre, és minden területen belül legyen egyetlen egy elérni való célunk. Egy területen beül több cél elérése általában katasztrófához vezet. Szánj mindegyik területre időt. Ha nehézséget okoz minden nap mindegyik területtel foglalkozni, akkor nevezz ki két-három területet minden héten, amire több időt szánsz.  A következő héten cserélj.

K: Hogyan választom ki, hogy mire összpontosítsak? Annyi minden van, amit tenni akarok…

V: A fókusz kiválasztása kihívás lehet, főleg ha már belefektettél valamit (pénzt, időt, energiát) a többi projektbe. Az alábbi lépések segíthetnek kiválasztásbam

  • Határozd meg az életed területeit - írd le egy listára azokat a fő területeket, amikre időt akarsz szánni.
  • Határozd meg a céljaidat - a fenti lista minden egyes pontjához határozd meg a céljaidat. Legyen minden célodnak mértéke. Ahelyett, hogy azt írod “edzeni akarok” írd inkább, hogy “heti 2 alkalommal 10km-t akarok futni”.
  • Adj értelmet a céloknak - értsd meg minden egyes célnál, hogy miért fontos neked. Mit nyerek azon, ha elérem a célomat? Írj mindegyik ponthoz egyszavas választ. A pénz elég általános, pontosítsd, mit jelent neked a pénz: kényelmet? biztonságot? szexepilt? boldogságot? Mit jelent a cél elérése a legalapvetőbb szinten? Ezzel a feladattal jobban megértjük, hogy mi hajt bennünket a háttérben.
  • Állíts fel sorrendet - Menj végig a céljaidon, és válogasd ki a legfontosabbakat. Melyeken munkálkodtál a legtöbbet? Melyiktől lelkesülsz fel a legjobban?
    1. Menj végig minden egyes elemen, és tedd fel magadnak a kérdést: “Ha enyém lehetne a világ összes pénze, akkor is dolgoznék ezen?”
    2. Ha a válaszod igen, akkor jelöld meg F-fel, mint fontos.
    3. Nézd végig az összes F-es célt, és kérdezd magadtól “Ha csak egy célt engednek elérni, és most azonnal kell választanom, melyiket választanám?”
    4. Melyik az első pont, amire gondolsz? Figyelj a belső válaszodra. Helyezz el egy (1)-est e mellé a cél mellé. Ezen az életterületen ez lesz a legfontosabb célod.
  • Mikor és Hogyan? - Minden egyes (1)-es célnál hozz létre egy jól körülhatárolt és mérhető célt. Rendelj hozzá egy dátumot, amikor el akarod érni. Olyan dátumot határozz meg, hogy a célod elérhető legyen, de a kényelmeshez képest legyen kihívás. Írd le a célodat jelen időben egy kártyalapra. Helyezd el a kártyát olyan helyen, ahol gyakran látod. Gyakran ellenőrizd, hogy hogyan haladsz. Hozz létre egy csatatervet, és kezd el most!
  • Kezdd a végéről - Mit fogsz csinálni, ha elérted a célod? Mi lesz a következő? Veszed a következő célt? Vagy tovább dolgozol a mostanin? Azáltal, hogy megérted a stratégiádat és már most eltervezed a következő lépést, megérthetővé varázsolja a motívációidat.
  • Vágd le a fölösleget - Az összes többi olyan célt a különböző területeken, amelyek nem a legfontosabb céljaid közé tartoznak, egyszerűen vágd le. Töröld ki a feladatlistádról azokat a feladatokat, amelyek nem azt a célt szolgálják, amelyen tevékenykedsz. Azoknak a feladatoknak az elvetése, amelyekre elígérkeztél másoknak, kihívást okozhat, mivel úgy érzed, továbbra is foglalkozni kell vele. Csak azért, mert megígértél, hogy megcsinálsz valamit, még nem jelenti azt, hogy azonnal kell csinálnod. Ha valami nem fér össze az életed céljaival, akkor dobd el, vagy tedd félre. Tisztán és érthetően mondd el, hogy miért fontos neked, hogy kilépj egy projektből, vagy későbbre halaszd. Öszíntén szólva rengeteg időt és energiát spórolsz meg magadnak és a többieknek is hosszú távon.
  • “Csinálj rá” időt - Adj választ az alábbi kérdésre: “Ha azt mondom, hogy a célod valóság lesz, ha elég figyelmet szentelsz és megteszed amit meg kell tenned, akkor mennyi időt szánsz rá egy héten?” Írd be a naptárba, hogy mely napokon milyen időpontban tudsz dolgozni a célodon, és ezt tedd meg minden héten. Szívesen töltök vasárnaponként 15-30 percet azzal, hogy átnézzem a céljaimat, hogy mit haladtam a terveken és összeállísam a következő heti időrendemet.

Számodra milyen területek fontosak az életben? Te hogyan menedzseled, hogy a céljaidat elérd?

Forrás: Power of focused attention

Fotó kredit: Victor Bezrukov

Tetszett ez a bejegyzés? Iratkozz fel az RSS értesítőre.

Szólj hozzá!




Copyright © 2007 lifovery • Az oldalt a WordPress hajtja • Hoszting: Wish