5 ok arra, hogy miért jó sokáig aludni

A macska tudja, mi a jó

Nincs reménye annak a civilizációnak, amely minden napját az ébresztőóra hangjával kezdi. -Ismeretlen szerző

Sokan azt mondják, hogy az aludni lustaság, főleg akkor, amikor szóba kerül, hogy életünk harmadát átalusszuk. “Aludni ráérünk a sírban”, mondják mások, de ez nem igaz. Az alvás fontos része életünknek, regenerálódunk és nagyban növeli a produktivitásunkat.

Mivel támasztja alá a társadalom, hogy hibásnak érezzük magunkat, ha többet alszunk?

  • Ki korán kel, aranyat lel
  • 8 óra pihenés “jár”, de sokan sokkal kevesebbel is kijönnek.
  • Aki sokáig alszik, az nincs szinkronban a 9-től 5-ig dolgozókkal.

5 ok, amiért a sokáig alvás növeli a teljesítményedet

1) Éjszakai bagoly vagy a korán kelők világában

Korán kelők: két órával korábban kel fel, mint a többség és már este 8-10 között aludni tér.

Éjszakai bagoly: két órával később kel fel, és éjfélkor még ritkán álmos.

A legtöbb kreatív ember éjszakai bagoly. A legtöbb általam ismert informatikus éjszakai bagoly. Én is éjszakai bagoly vagyok. Ha nem kell korán találkozóra menni, akkor inkább tovább alszom és későig dolgozom.

2) Több mint 8 óra alvásra van szükséged

Mielött 1879-ben bevezették az elektromosságot, a legtöbb ember 10 órát aludt. Több kutatás is alátámasztja, hogy valójában 10 óra alvás szükségeltetik (bár ezekről csak hallomásból tudok, egyet se láttam). Ráadásul több kultúrában, ahol az emberek nem a modern társadalomnak megfelelően élnek, átlagosan 10 órát alszanak.

3) Konzekvens alvás a lényeges, nem az, hogy mikor kelsz fel

“Tyúkokkal feküdni és felkelni” sokkal helyesebb lenne helyette azt mondani, hogy konzekvensen ágyba bújni és felkelni. Amíg eleget alszol, szinte teljesen mindegy, hogy mikor teszed.

4) A hosszan alvás fejleszti a hosszú távú memóriát, a rendszerezést és a tanulást

Amikor alszol, akkor minden 90-110 percben az alvás négy fázisán mész keresztül. Átlagosan 4-5 alkalommal minden éjszakán. A későbbi alvási ciklusokban a REM-ciklus 20 percről akár 60 percre is emelkedik. Minnél több időt töltesz REM ciklusban, annál több emléket tudsz megjegyezni.

Amikor úgy döntesz, hogy keveset alszol, akkor a reggeli (felébredés elötti) REM ciklusaidat törlöd, ami negatívan hat a tanulásra, gondolkodásra és kreatív teljesítményre.

5) A hosszan alvás helyrehozza az alváshiányodat

Előre aludni nem lehet, de alváshiányt bepótolni igen. Alváshiányt pótolhatsz úgy is, hogy korábban aludni térsz (amit én szinte soha nem tudok megvalósítani), vagy tovább alszol.

Hogyan legyél “elalvó”?

0) Ha korán kelő vagy, akkor jobb, ha meg se próbálkozol az elalvással. Bár van akinél segít :)

Ha szabadonúszó vagy, akkor már nagy valószínűséggel az alvási szokásaidnak megfelelően dolgozol.

1) Beszélj a főnököddel rugalmas időbeosztásról

Hacsak nem műszakban dolgozol, a legtöbb munkaadó kész rugalmasabban kezelni az irodában töltött időt.

2) Beszélj a főnököddel arról, hogy otthon dolgozhass

Ha megbízható munkatársnak ismertek meg, akkor a munkaadók szívesen beleegyeznek abba, hogy otthonról dolgozhass (kezdetnek heti 1-2 alkalommal, később egész héten). A megegyezés része legyen, hogy amíg a határidőt tartod, addig a saját időbeosztásodban dolgozhass.

3) Nem dolgozhatsz rugalmas munkaidőben és nem dolgozhatsz otthonról? Mondj fel.

Ha éjszakai bagoly vagy és a főnököd se a rugalmas munkaidőt se az otthoni munkavégzést nem támogatja, akkor az egészséged érdekében gondolkozz el alternatív munkahelyeken. Nagy valószínűséggel találsz olyan munkahelyet, ahol rugalmasabbak a fenti pontokkal, vagy akár saját vállalkozásba is kezdhetsz.

4) Nem dolgozhatsz rugalmas munkaidőben, nem dolgozhatsz otthonról és nem is mondhatsz fel? Nézz szembe a következményekkel

Fotó kredit: Ella Mullins, foxypar4

5 speciális Google keresés

Minden böngésző eszköztárában megtalálható a megszokott keresősáv, amit legtöbbször a Google-lel használunk egyszerű pár szavas keresésre, pedig a Google több apró funkciót is tud. Az alábbi írásban megtanulhatod a legjobb ötöt.

Számológép

A Google-t számológépként is tudod használni. Mindössze annyi dolgod, hogy a keresőbe beírod kiszámítandó kifejezést (pl. 104-20, 35*2 stb.), majd a kereső máris visszadobja a helyes értéket a lista tetején.

google_calculator.jpg

Valutaátváltó

Sokan használnak valamilyen egyszerű kis alkalmazást a gépen az aktuális valutaárfolyamok folyamatos figyelésére. Egyszerű átváltásokhoz pedig a Google is használható. Az “1 USD in HUF” kifejezés például visszaadja az aktuális dollár-forint árfolyamot. Természetesen további pénznemek is haszálhatók, a “10 GBP in EUR” megmondja, hogy 10 angol font hány euro jelenleg.

google_currency.jpg

Időjárás

A weather kifejezést beírva nagyobb városok nevei elé, megkapjuk a helyi időjárást 4 napos előrejelzéssel.

google_weather.jpg

Mértékegység átváltás

A valutaátváltáshoz hasonlóan akár mértékegység váltásra is használható a népszerű kereső. A fentebb leírt szintaxis szerint használható a funkció, mindössze a pénznemeket valamilyen mértékegységre kell kicserélni. A funkció jelenleg angol nyelven beírt mértékegységekkel működik.

google_unitconvert.jpg

Térkép

Igaz, hogy a Google-nek külön van térképalkalmazása a weben, de a keresőben is előhozhatóak a térképek. Mindössze annyi a dolgod, hogy a kívánt helység neve elé a “map” szócskát írod.

google_map.jpg

Hogyan állítsd be a Gmail IMAP hozzáférést az asztali leveleződdel

Sokaknak gondot okoz a Gmail elérése IMAP-en keresztül asztali levelezőből, ezért gondoltam, hogy leírom a teljes beállítás menetét lépésről lépésre. A használt levelező kliens a Mac OS X beépített Mail alkalmazása, de szinte minden egyéb levelezőben hasonlóan kell eljárni.

1. Lépj be a Gmail webes felületén, majd a Settings alatt engedélyezd az IMAP hozzáférést a Forwarding and POP/IMAP fülön.

2. Indítsd el a Mail levelezőt, majd a Preferences/Accounts ablakban kattints a bal alsó plusz jelre.

3. A megjelenő ablakon töltsd ki a kért adatokat, majd kapcsold ki az “Automatically set up account” opciót.

4. Kattints a Continue gombra, majd add meg a következő adatokat:

Account type: IMAP
Description: Gmail (ide bármit írhatsz, de célszerű a Gmail nevet adni a kapcsolatnak)
Incoming Mail Server: imap.gmail.com
User Name: felhasználóneved@gmail.com
Password: a Gmail-en használt jelszavad

Kattints újból a Continue gombra.

gmail-imap-settings.jpg

5. A megjelenő ablakon a kimenő mail szerver beállításait kell megadnod.

Description: Gmail (ide bármit írhatsz, de célszerű a Gmail nevet adni a kapcsolatnak)
Outgoing Mail Server: smtp.gmail.com
A “Use only this server” opciót kipipálhatod, ha csak a Gmail-en keresztül akarsz levelet küldeni.
Kapcsold be a “Use Authentication” beállítást.
User Name: felhasználóneved@gmail.com
Password: a Gmail-en használt jelszavad

Kattints újból a Continue gombra, majd a Create-re a következő panelen.

gmail-desktop-settings.jpg6. Láthatod, hogy megjelent a bal oldali listában a hozzáadott Gmail fiókod. Kattints a jobb oldalon a “Mailbox Behaviors” fülre, majd pipáld ki az összes beállítást ezen a panelen. A “Store Notes in Inbox” opcióval a Mail-ben írt jegyzeteidet tárolhatod a Bejövő leveleid között. Ha nem akarod ezt használni, akkor kapcsold ki ezt a lehetőséget.

7. Kattints az “Advanced” fülre, majd az “IMAP Prefix” mező után írd be ezt: [Gmail]. Ha készen vagy, akkor zárd be az ablakot. A Mail meg fogja kérdezni, hogy menteni akarod-e a beállításokat, kattints a Save gombra.

8. Mint láthatod a bal oldali listában megjelentek a Gmail-en lévő mappáid és címkéid. Még szükségünk van a megfelelő mappatársításokra. Jelöld ki az alsó Drafts mappát, majd kattints a Mailbox/Use This Mailbox For/Drafts menüpontra. Ezzel a paranccsal a Mail nem tart fent külön Drafts mappát, hanem a Gmail Piszkozatok mappáját fogja használni. Ismételd meg ugyanezt a Sent és Trash mappákkal is értelemszerűen.

9. A Mail-ben tudsz jegyzeteket és tennivalókat vezetni, viszont ezeket szintén a Gmail-re fogja menteni a rendszer két új címke alá. Ha a gépeden szeretnéd ezeket tárolni, akkor a Preferences/Composing/Create Notes & To Do’s in beállítás mellett lévő listából válaszd ki az “On My Mac” lehetőséget.

Készen is vagy, mostantól tökéletesen tudod használni a Mail-ből a Gmail fiókodat.

Hogyan backupolok

A backup valahogy mindig érdekes kérdés a felhasználók körében, van aki félti az összes bitjét és komoly pénzeket öl az otthoni backup rendszerbe, van akit nem érdekel, pár havonta kiírja az adatait egy DVD-re, majd elteszi azt és nem veszi elő többet. Az utóbbi fajta voltam én is, viszont a sokadik rendszertelepítés után elgondolkozik az ember a megoldáson. Mondhatjuk azt, hogy a tökéletes megoldást én sem találtam meg, de jelenlegi módszeremmel meg vagyok elégedve.

Egyszerűen két utas mentést használok az adatok fontossága alapján:

1. Helyi mentés egy külső USB-s winchesterre a beépített Time Machine-nel.

2. Felhőben tárolás általában egy adott szolgáltatás mögött.

A következő lépés, hogy szépen leültem és leírtam, hogy lényegében mire használom a gépemet, majd ez alapján csináltam magamnak fájlcsoportokat és ezeket próbáltam elhelyezni a fentebb lévő két kategóriában a fontosság alapján.

Dokumentumok: PDF és DOC fájlok pár száz megás méretben, igazán nincs rájuk szükségem. Ezeket egyszerűen feltöltöttem a Google Docs-ra.

Zenék: nincs nagy library-m, de a zenék fontosak, így helyileg mentem őket a Time Machine-nel és havonta kiírom az új zenéket egy DVD-re.

Képek: az egész gyűjtemény mentődik a külső meghajtómra, de a nagyon fontos képeket feltöltöttem a Picasa-ra is, így azok mindig meglesznek.

Filmek: itt nem mozifilmekre (azokat nem hagyom meg soha), hanem saját felvételekre kell gondolni. Igazi megoldást nem találtam még ki, a megvágott filmek fent vannak a Vimeo-n, de mentve vannak lokálban is, viszont a nyersanyagot nem szoktam törölni, így igaz csak pár gigabyte, de egyszerűen a külső vinyóra vannak felmásolva. Mentés nincs róluk, viszont nem is valószínű, hogy elő fogom ezeket szedni még egyszer, így nem számít, ha véletlenül törlődnek.

Emailek/naptár/címjegyzék/tennivalók: ezeket két szinten mentem, mert nagyon fontos adatok. Lehetőleg olyan alkalmazásokat próbálok ezekre használni, ami mögött van egy online szolgáltatás is. A leveleimet a Gmail-en tárolom és IMAP-en nézem a gyári Mail klienssel, a naptáramat a Google Calendar-ban tartom és szinkronizálom az asztali iCal-lal, a címjegyzékem szintén szinkronban van a Gmail Contacts részével, a tennivalók pedig egyenlőre fájl szinten tárolódnak a Dropbox-on. Természetesen a rendszer menti ezeket lokálban is.

Minden egyéb: a kimaradt fájlokról (beállítások, rendszer, programok) egyszerűen automatikus helyi mentés készül.

A fenti módszer lényegében egy egyszerű megoldás, pár ezer forintból bárki által használható, viszont cserébe bármikor vissza tudom állítani a teljes rendszert. Ha véletlenül mind a két winchesteremről eltűnnének az adataim, akkor a tényleg nagyon fontos dolgaim megvannak még a felhőben.

Te milyen backup módszert használsz jelenleg?

Copyright © 2007 lifovery • Az oldalt a WordPress hajtja • Hoszting: Wish