A figyelem ereje [Lifehack]
1000 féle ötlet kavarog agyamban, 1000 tennivaló vár elvégzésre, égek a tettvágytól. Akkor miért nem haladok?
Túlságosan sokat akarok egyszerre elvégezni. Hiába hiszem, hogy a lelkesedés segítségével meg tudok oldani mindent, ha ide-oda kapkodok, inkább csak felmorzsolódok.
Sokat akar a szarka…
Abból kiindulva, hogy csak meghatározott mennyiségű forrásaink vannak: figyelem, energia és idő, nagyban befolyásolni tudjuk céljaink elérését attól függően, hogy hogyan osztjuk be ezeket a forrásokat. Minnél inkább egy dologra figyelünk, annál több energiát fektetünk bele ebbe a dologba.
Minnél élesebb a késünk, annál nagyobb energia összpontosul az élben, annál élesebb, annál jobban lehet vele vágni. Ugyanez igaz a figyelmünkre is. Hacsak nem vajat akar kenni, senki nem akar életlen késsel szerencsétlenkedni.
Amikor tul sokat akarunk elvégezni, az olyan, mintha egyszerre több kést próbálnánk élezni. Mindegyiket csak egy kicsit, míg végül egyik késünk sem lesz eléggé éles. Sokkal logikusabb, egyszerűbb és gyorsabb, ha egyik kést a másik után élezünk meg. Kezdetnek pedig vegyük azt, amelyikre a leginkább szükségünk van.
Természetesen vannak emberek, akik képesek egyszerre több dologgal is foglalkozni. Személye válogatja hogy mennyi az a több. Bizonyos szinten én is közéjük tartozom, de az 1000 dolog és ötlet már meghaladja a szintemet.
Ezért örültem annak, amikor Tina a Think Simple Now szerzője foglalkozott a témával és néhány hasznos gondolatott osztott meg velünk.
Bármennyire is jó ötletnek tűnik, bármennyire is lelkesítő több ötlettel foglalkoznunk, az 1000 felé szakadásból komoly hátrányaink származhatnak:
- Mentális zaj - Folyamatosan arra gondolsz, hogy mit kell még elvégezned. Nem tudod rendberakni a gondolataidat, a lelkesítő ötleteid pedig zavaró zajokká változnak.
- Képtelenség az összpontosításra - Amikor annyi mindenre próbálunk figyelni, akkor nehéz csak egyetlen dologra összpontosítani.
- Magánélet nélkülözése - A külső céljaink, amiket el akarunk élni, felemészthetnek bennünket. Miközben a cél elérése okozta sikert hajszoljuk, elfeledkzünk magunkról, az egészségünkről, a magánéletünkről, kiegyensúlyozatlanokká válunk.
- Kimerültség - Amikor nem megfelelően használjuk fel a rendelkezésre álló energiáinkat, akkor kimerültté válunk. A kimerültség többféleképpen jelentkezhet fizikai szinten. Van, aki nem tud aludni, akár fájdalmat is érezhet. Amikor én kimerült vagyok, akkor legszívesebben folyamatosan aludnék.
- Saját magunk okozta lelkiismeretfurdalás - Ez a kedvencem. Amikor annyira el akarsz érni valamit, amikor mindent ennek rendelsz alá, akkor könnyen lelkiismeretfurdalást okozhat az, ha valami mással foglalkozol. Másik verziója, amikor eldöntöd, hogy mennyi idő alatt kell végezned az adott feladattal, amit persze alábecsülsz. Amikor pedig észreveszedd, hogy semmit se végeztél el abból, amit kitűztél magadnak, az adott idő alatt, akkor hirtelen lelkiismeretfurdalást érzel.
- Veszélyezteti a kapcsolatainkat - Amikor gondolatainkat sok minden foglalkoztatja, akkor egyszerűen nem marad hely az élet fontos dolgaira, úgymint barátság, család.
- Elégedetlenség - Folyamtosan rohanunk valami után, amit nem érünk el, miközben megfeledkezünk annak megünnepléséről, amit elértünk. Csoda, ha elégedetlenekké válunk?
- Társulás felbomlása - Amikor nem egyedül, hanem másokkal együtt akarunk elérni egy (több) célt, és túlvállaljuk magunkat, akkor okozhatunk nekik csalódást, de ők is okozhatnak nekünk csalódást. Mindez surlódásokhoz vezethet, amely nem csak az üzleti kapcsolatot, de még a barátságot is tönre teheti.
Személyes történet
Tina történetét is megismerhetitek, de álljon most itt a saját történetem. Az elmúlt időszakban a munkám mellett több olyan projektbe is belevágtam, amit hihetetlen lelkesedéssel kezdtem - mondván, belefér még az időmbe - ám néhány hónap alatt utolért a realitás.
Miközben próbáltam egyensúlyban tartani az életemet, a terveim mellett időt fordítani a családomra, barátaimra, és nem utolsó sorban a munkámra, úgy váltam egyre kiégettebbé. Amikor nem teljes mértékben a terveim elérésére koncentráltam (például blogbejegyzést írtam), akkor lelkiismeretfurdalással küzködtem.
Igyekeztem úgy megtervezni a napjaimat, hogy társasági életemről se kelljen lemondani, aminek az lett a következménye, hogy közös vacsorázások, bulik után én hajnalanta a notebookomat bújtam, ami viszont nem tett jót a magánéletem magán jellegű részének. Arról nem is beszélve, hogy a kialvatlanságtól nem tudtam a munkámra koncentrálni.
Mielött azonban még végleg a földbe döngölt volna túlzott lelkesedésem, elkezdtem keresni a kiutat, és e keresés közben akadtam erre az írásra.
Fókusz kiválasztása
K: Azt mondod, hogy dobjak el mindent és csak egy cél elérésén dolgozzak?
V: A személyes tapasztalataim alapján azt mondom, hogy válaszd ki az elsődleges célodat, merülj el benne, mert így hamarabb esélyed van a sikerre. Mindazonáltal, ha képes vagy egyszerre több mindenen dolgozni, akkor tedd, de sokan nem képesek erre anélkül, hogy stressznek tennék ki magukat.
Figyelj jobban oda a szervezeted jelzéseire. Ha nem kapod az elvárt eredményt, vagy a fenti szimptomák közül bármelyik is igaz rád, akkor túlvállaltad magad. Vedd fontolóra, hogy tartalékra tedd magad és egyszerre csak egy dologgal foglalkozz.
K: Ha csak egyetlen célra fókuszálok, honnan lesz időm és energiám az életem más területeire?
V: Annak a híve vagyok, hogy osszuk fel az életünket nagyobb területekre, és minden területen belül legyen egyetlen egy elérni való célunk. Egy területen beül több cél elérése általában katasztrófához vezet. Szánj mindegyik területre időt. Ha nehézséget okoz minden nap mindegyik területtel foglalkozni, akkor nevezz ki két-három területet minden héten, amire több időt szánsz. A következő héten cserélj.
K: Hogyan választom ki, hogy mire összpontosítsak? Annyi minden van, amit tenni akarok…
V: A fókusz kiválasztása kihívás lehet, főleg ha már belefektettél valamit (pénzt, időt, energiát) a többi projektbe. Az alábbi lépések segíthetnek kiválasztásbam
- Határozd meg az életed területeit - írd le egy listára azokat a fő területeket, amikre időt akarsz szánni.
- Határozd meg a céljaidat - a fenti lista minden egyes pontjához határozd meg a céljaidat. Legyen minden célodnak mértéke. Ahelyett, hogy azt írod “edzeni akarok” írd inkább, hogy “heti 2 alkalommal 10km-t akarok futni”.
- Adj értelmet a céloknak - értsd meg minden egyes célnál, hogy miért fontos neked. Mit nyerek azon, ha elérem a célomat? Írj mindegyik ponthoz egyszavas választ. A pénz elég általános, pontosítsd, mit jelent neked a pénz: kényelmet? biztonságot? szexepilt? boldogságot? Mit jelent a cél elérése a legalapvetőbb szinten? Ezzel a feladattal jobban megértjük, hogy mi hajt bennünket a háttérben.
- Állíts fel sorrendet - Menj végig a céljaidon, és válogasd ki a legfontosabbakat. Melyeken munkálkodtál a legtöbbet? Melyiktől lelkesülsz fel a legjobban?
- Menj végig minden egyes elemen, és tedd fel magadnak a kérdést: “Ha enyém lehetne a világ összes pénze, akkor is dolgoznék ezen?”
- Ha a válaszod igen, akkor jelöld meg F-fel, mint fontos.
- Nézd végig az összes F-es célt, és kérdezd magadtól “Ha csak egy célt engednek elérni, és most azonnal kell választanom, melyiket választanám?”
- Melyik az első pont, amire gondolsz? Figyelj a belső válaszodra. Helyezz el egy (1)-est e mellé a cél mellé. Ezen az életterületen ez lesz a legfontosabb célod.
- Mikor és Hogyan? - Minden egyes (1)-es célnál hozz létre egy jól körülhatárolt és mérhető célt. Rendelj hozzá egy dátumot, amikor el akarod érni. Olyan dátumot határozz meg, hogy a célod elérhető legyen, de a kényelmeshez képest legyen kihívás. Írd le a célodat jelen időben egy kártyalapra. Helyezd el a kártyát olyan helyen, ahol gyakran látod. Gyakran ellenőrizd, hogy hogyan haladsz. Hozz létre egy csatatervet, és kezd el most!
- Kezdd a végéről - Mit fogsz csinálni, ha elérted a célod? Mi lesz a következő? Veszed a következő célt? Vagy tovább dolgozol a mostanin? Azáltal, hogy megérted a stratégiádat és már most eltervezed a következő lépést, megérthetővé varázsolja a motívációidat.
- Vágd le a fölösleget - Az összes többi olyan célt a különböző területeken, amelyek nem a legfontosabb céljaid közé tartoznak, egyszerűen vágd le. Töröld ki a feladatlistádról azokat a feladatokat, amelyek nem azt a célt szolgálják, amelyen tevékenykedsz. Azoknak a feladatoknak az elvetése, amelyekre elígérkeztél másoknak, kihívást okozhat, mivel úgy érzed, továbbra is foglalkozni kell vele. Csak azért, mert megígértél, hogy megcsinálsz valamit, még nem jelenti azt, hogy azonnal kell csinálnod. Ha valami nem fér össze az életed céljaival, akkor dobd el, vagy tedd félre. Tisztán és érthetően mondd el, hogy miért fontos neked, hogy kilépj egy projektből, vagy későbbre halaszd. Öszíntén szólva rengeteg időt és energiát spórolsz meg magadnak és a többieknek is hosszú távon.
- “Csinálj rá” időt - Adj választ az alábbi kérdésre: “Ha azt mondom, hogy a célod valóság lesz, ha elég figyelmet szentelsz és megteszed amit meg kell tenned, akkor mennyi időt szánsz rá egy héten?” Írd be a naptárba, hogy mely napokon milyen időpontban tudsz dolgozni a célodon, és ezt tedd meg minden héten. Szívesen töltök vasárnaponként 15-30 percet azzal, hogy átnézzem a céljaimat, hogy mit haladtam a terveken és összeállísam a következő heti időrendemet.
Számodra milyen területek fontosak az életben? Te hogyan menedzseled, hogy a céljaidat elérd?
Forrás: Power of focused attention
Fotó kredit: Victor Bezrukov
Hogyan kerüld el a zajt [Mindennapok]
Emlékszem régen az internet hőskorában, a napi alkalmazáskészletünk egy böngésző és egy Winamp volt - legalább is nálam. Aztán jött a webkettő és megváltozott minden. Alapkellék lett a chatkliens, Twitter, Gmail stb. Egy mai átlagos nap úgy telik el, hogy fut legalább két IM alkalmazás, Twitter kliens, RSS olvasó, Gmail, naptár, TODO lista, szól a zene háttérben, nyitva van a böngésző legalább 10-20 füllel. Próbáljuk feldolgozni a bejövő információkat, mindenki 5 percenként linkelget Twitter-en valamit, ami szintén plusz adat. Egyszerűen mindenhol ott akar lenni az ember. Pár szabályt betartva talán egyszerűbben átláthatjuk ezt a zavart.
Ne akarj multitaszkot
Tudom, kicsit nehéz, de ha csetelsz, akkor csetelj, ha RSS-t olvasol, akkor olvass RSS-t, ne csekkold közben 3 percenként a Twitter-t, ne olvass közben email-t. A legegyszerűbb így elkerülni a zavaró dolgokat, talán az a legtisztább, ha ki is lépsz addig az MSN-ről, Gtalk-ról, egyébről. Sokszor idegesített engem is mikor egy jó blogposzt közepén felbukkant egy ismerős IM-en. Egyszerűen feltettem magamnak egy kérdést, ha nem akarom, hogy zavarjanak az ismerősök, akkor miért is vagyok felcsatlakozva? Egyszerűen lépj ki, vagy állítsd az állapotod rejtettre és kész, el is tűnik az összes rosszkor beíró barát.
Állíts fel napi időrendet, majd tartsd is be szigorúan
Próbálj csökkenteni az RSS napi nézegetésén. Nekem ez nagy hibám volt, naponta akár fél óránként is ránéztem a Google Reader-re, hogy van-e valami frissítés. Még rosszabb ötlet volt, amikor feltettem egy figyelmeztető alkalmazást, ami 15 percenként figyelte az új bejegyzéseket. Ez talán a legnagyobb hiba. Ha tudod, akkor azonnal kapcsold ki az RSS olvasód, email kliensed figyelmeztető funkcióját. Legjobb ha megszokod azt, hogy bizonyos időközönként nézed a leveleidet, mondjuk óránként, függően a bejövő email-ek számától. Én rászoktam arra, hogy reggel megnyitom a Mailplane-t, kiürítem az Inbox-ot, majd elolvasom az új bejegyzéseket RSS-ben. Ezután pedig egyszerűen bezárom, vagy berakom “néma üzemmódra” az adott alkalmazást. RSS-t például naponta csak kétszer, esetleg háromszor olvasok, így mindig tudom, hogy lesz valami érdekes cikk.
Ha dolgozol, akkor tényleg állíts le mindent
Ne akard, hogy a Twitter, IM vagy bármi más megzavarjon. A munka az munka, ilyenkor kizárólag azok az alkalmazások fussanak, amik feltétlenül szükségesek ahhoz, hogy dolgozz. Ha tudsz, akkor legyél akár teljesen offline, húzd ki az ethernet kábelt, vagy kapcsold ki a wifi-t. Ez a legegyszerűbb módja annak, hogy egy dolgon tudd tartani a figyelmed.
Mindig tarts szünetet
Nálam ez általában egy cigi óránként. Tudom, nem valami egészséges, de dohányzás közben mindig sétálgatok, ami viszont jó, szeretek kinyújtózni 50 perc üldögélés után. Ilyenkor kapcsolj ki vagy vedd át az elmúlt egy óra történéseit és tervezd meg a következő lépéseket. Kreatív munkánál nálam ez eszméletlen jót tesz, egyszerűen kapok magamtól 5 percet, hogy átgondoljam hogyan tovább. Ilyenkor érzem igazán, hogy élvezem azt amin éppen dolgozok, mivel más nem foglalkoztat.
Tudj nemet mondani…
…magadnak, amikor például azt gondolod, hogy át kell olvasnom 1000+ olvasatlan elemet RSS-ben. Az egyik fő szabály, hogy az információ feldolgozása nem kötelező, ne te legyél az információért, az legyen érted. Ha úgy érzed, hogy elnyom a hírcunami az RSS olvasódban, akkor ne habozz, nyomd meg az “Összes olvasott” gombot. Ne aggódj, hogy lemaradsz valamiről, a webkettő egyik előnye és hátránya, hogy egy információ több helyről jön, előbb-utóbb el fog jutni hozzád.
Befejezésnek egy egyszerű, de hatékony szabály. Ha már tényleg nem bírod, nyomd meg azt a kikapcsoló gombot és élj egy kicsit!
Hogyan fejlődtem azáltal, hogy a munkám elvesztése miatt aggódtam?
Másfél évvel ezelőtt, nem sokkal azután, hogy egy költséges amerikai útról visszatértem, felhívott a projektvezetőm. A projektet, amin dolgoztam, azonnali hatállyal leállították. Akkoriban egy német cégnél dolgoztam külső munkatársként, ami azt jelentette, hogy számomra nem létezett fizetett szabadság és biztos munkahely.
Úgy egy fél órán át aggódtam. A félretett pénzem nagy része ráment az útra, épp kifizettem a foglalót meg a közvetítői díjat az új lakásomra, és akkor ez történik. Mit csináljak a lakással, honnan fizessem a havi kiadásaimat, hol szerzek új munkát, minek kellett nekem Amerikába mennem? Ilyen és hasonló gondolatok cikáztak át a fejemen.
Fél óra és pár cigaretta után rájöttem, hogy nincs miért aggódnom. Miért?
- Végiggondoltam a lehetőségeimet. Elöször is számba vettem, hogy mennyi tartalékom van. Mielött kifogyok a pénzből, állást kell találnom: fejvadászok, állásbörzék, gyorsbüfé. Azaz ha minden kötél szakad, akkor is találok munkát, amiből jut ennivalóra. Lehet, hogy meg kell válnom néhány dologtól, de éhen nem fogok halni addig, amíg hamburgerpakolóként szakmába vágó állást nem találok.
- Tisztába kerültem a [szakmai] értékeimmel. Azáltal, hogy végiggondoltam az eddigi tapasztalataimat és lehetőségeimet, tudatosult bennem, hogy nem az a kérdés, hogy melyik cég választ engem, hanem az, hogy én melyik céget választom. Mindenkiben vannak értékek, függetlenül attól, hogy milyen munkakörben dolgozik, vagy hogy mennyi szakmai tapasztalat áll mögötte. Ha tudod, hogy melyek ezek az értékek, akkor ezt hozd a leendő munkaadód tudomására. Lehet hogy meglep: teljesen más stílusban fogtok beszélgetni.
3 nappal és néhány ősz hajszállal később rendeződött a projekt helyzete, én pedig örömmel költöztem be az új lakásomba. Amikor fél évvel később végleg becsukták a projektet, akkor már nem idegeskedtem. Ismertem a határaimat és a lehetőségeimet, és ettől egy teljesen újfajta magabiztossággal néztem a jövőbe.
Ez a fajta biztonság áthatott a mindennapi életembe is:
- Nem aggódóm a jövő miatt. Bárhogy lesz, úgy lesz: vélt vagy kitalált problémákkal nem érdemes foglalkozni. Ha felüti fejét egy probléma lehetősége, akkor végiggondolom a megoldási lehetőségeket, de cselekedni csak akkor cselekszem, amikor szükségessé válik.
- Élvezem a jelent. Bár nyilvánvalóan következik az első pontból, ennél azért többet jelent. Odafigyelek az apró élvezetekre, legyen szó egy finom vacsoráról, egy jó filmről, egy közös estéről a barátokkal…
- Pozitívan gondolkozom. Amin nem lehet változtatni, azon nem mérgelődöm. Amikor javították az Űllői utat és az útlezárás miatt fél órával később értem haza a reptérről (és fél órával korábban kellett elindulnom), akkor ahelyett, hogy emiatt szidtam volna az atyaúristent is, örültem, hogy végre befoltozzák a lyukakat. Fél évvel később befejezték a munkálatokat, azóta pedig zötykölődés nélkül ingázok otthonom és a reptér között. A legtöbb esetben igaz az a mondás, hogy minden rosszban van valami jó.
Kép kredit: JL2003 (Flicker)
Ébresztő! Maradj ébren!
Miután tegnap közel 12 órán át vezettem (előtte pedig 14 órán keresztül), megérett bennem a vágy arra, hogy megírjam, mikép tudok ennyi időn keresztül folyamatosan koncentrált maradni. Mert autóvezetés közben nem engedheted meg magadnak, hogy egy pillanatra becsukd a szemed. Akkor még nem tudtam, hogy a Productivity501 is a napokban ezzel a témával foglalkozott: How to wake up?
- Sétálj - vezetés közben nehéz sétálni: ha parkolót látsz, állj meg, fusd körbe ötször az autót, ezzel serkented a vérkeringést. Ha még emlékszer a tesi órákról a bemelegítő gyakorlatokra, akkor ezeket most ismételd el: nyújtóztasd meg elgémberedett tagjaidat.
- Csökkentsd a hőmérsékletet - Légkondis autóban nyáron is hatékony. Én fázós vagyok, ezért általában az út végére mindig befűtők - félóránként viszont letekerem az ablakot , hideget és friss levegőt engedve be. Ha ez sem használ, akkor az ujjaimat hűtöm le azáltal, hogy az ablakba helyezem a kezemet - csodákra képes.
- Dolgozz állva - Ezt a trükköt telefonáláshoz használom: telefonálj állva, akkor azt hiszed, hogy épp menni akarsz valahova, és hamarabb befejezed a beszélgetést. Ha leülsz, akkor a kényelmesség a telefonbeszélgetés hosszábban is tükröződik. Természetesen állva nem lehet autót vezetni, és őszintén szólva azt is nehezen képzelem el, hogy egy grafikus a monitora előtt állva tervez meg egy designt. Inkább mozogj egy kicsit.
- Környezetváltoztatás - Régen munka után egy kávézóban találkoztunk a haverokkal. Akármilyen fáradt is voltam, a kávézóban magamhoz tértem. Mikor éjfél - hajnali kettő között hazatértem, akkor újult erővel tudtam dolgozni.
- Rágcsálj - A rágás serkenti az agy vérellátását, ezért sokan esküsznek erre a módszerre. Én újabban pár zacskó diófélével vagy tökmaggal indulok útnak. Jó éhség ellen is. Vigyázz, ha állandóan rágcsálsz, elhízhatsz!
- Napozz - Tavasztól öszig rendszeresen részt veszek a cigiszünetben. Miért? Mert csak az épületen kívül lehet cigizni. És pont odasüt a nap. Általában megcsodálom a vadrózsa bokrot is és öt percig élvezem a napsütést. Felér egy kanna kávéval.
- Szunyókálj - Soha, semmilyen körülmények között NE SZUNYÓKÁLJ ha Te vezeted az autót. Legalábbis ne vezetés közben. Keress egy parkolót, zárd be az ajtókat, döntsd hátra az ülést és lazíts egy negyed órát. Meg fogsz lepődni, mennyire sokat segít. Az irodában csukd be az ajtód (nálunk ez egyenértékű a “ne zavarj” táblácskával), kapcsold ki a telefont és borulj az asztalra. Vigyázz, hogy se az asztal pereme, se a billentyűzet ne hagyjon nyomot a homlokodon, hacsak nem akarod jelenléteddel hosszú időn keresztül megnevettetni a kollégáidat.
- Beszélgess - Ha van utitársad, akkor ez jön magától. Én direkt erre összeállítottam egy válogatást az mp3 lejátszomra, amit teli torokból tudok üvölteni. Nekem a legjobban a Bécsi munkásinduló vált be, 2-3-szor lejátszom egymás után és máris teljesen ébren vagyok. Az irodában a kávésbögrém teletöltése kiváló lehetőség smalltalk-ra. Azért ne menj mások idegeire
- Olvass vicceket vagy játszál logikai játékot - Viccek olvasása, 5-10 perc sudoku vagy hasonló logikai játék az agyad más területeit aktíválja. Autóvezetéshez értelemszerűen alkalmatlan. Ha munka közben elkezdek vicceket olvasni, akkor nem sokkal később összecsomagolok és hazamegyek. Annyira elvonja a figyelmemet a munkától, hogy utána már nehezebben tudok a munkára koncentrálni. Nem ajánlom.
Kiegészítések:
- Vitaminok - Amerikában használtam először, majd az ebay-en rendeltem egy doboz 5-Hour Energy italt. Alkalmanként megiszom egy üvegcsével, és ha öt órán át nem is, de 3-4 órára ismét friss és üde vagyok. Az ital titka abban rejlik, hogy néhány vitaminból túladagol (több orvos is vitatja a napi ajánlott mennyiségek helyességét, szerintük sokkal többre lenne szükségünk). Az italban lévő összes vitamin vízben oldódik, tehát az egészségre ártalmatlan. 60ml kiszerelésével jóval hatékonyabb 3-4 üveg RedBullnál vagy Bombánál is, ráadásul a hólyagot se dolgoztatja meg annyira. Sajnos Europában nem árulják (kivéve az ebay egyik eladóját).
- Állj meg és aludj - Ha úgy érzed, hogy semmi sem segít, akkor állj meg a legközelebbi motelnél. Sokkal jobb, ha másnap toppansz be, mintha a baleseted, netán a halálod híre érkezik meg.
7 ok, ami miatt sose leszel hatékony
Alan Johnson a Daily Blog Tips-en felsorolta azt a 7 leggyakoribb okot, ami miatt sose lesz hatékony az ember gyermeke, ami annyira megtetszett, hogy muszáj megosztanom veletek.
Első ok: Utálod, amit csinálsz
Ki kell mondani, hogy bizony ez egy fontos ok. Amit utálok, azt tologatom jobbra-balra, mindenfélét csinálok helyette. Ha csak alkalmanként kell ezt a tevékenységet végezned, akkor ugorj bele, végezd ki minnél hamarabb. Ha a munkádat utálod, akkor azt javaslom, hogy keress olyan munkát, amit szívesen végzel.
Második ok: Rossz a fontossági sorrended
Habár kitűnően elfoglalom magamat RSS-ek olvasásával, blogokírásával, a twitteren történő részvétellel, a munkaidő arra való, hogy dolgozzunk. Határozd meg, hogy az adott időben mit kell csinálnod, és azzal foglalkozz – hamarabb végzel.
Harmadik ok: “Nem szokta a kisebbségi a szántást”*
Nem szoktál hozzá a munkához? Ha azok közé tartozol, akiknek szép íróasztala van, de igazából nem kell dolgoznia az idő nagyrészében, akkor ne várj magadtól hatékony munkavégzést. Ha buzog benned a tenni vágyás, akkor kérdezd meg a kollégáidat, hogy miben lehetsz a segítségükre, és ha nem vigyázol, pillanatok alatt ki se látsz a munkából.
*vajon még mindig politikailag korrekt az eredeti mondás?
Negyedik ok: Elveszted a fonalat
Ha bármi elvonja a figyelmedet, ha nem tudsz koncentrálni, akkor más problémáid vannak, amiket meg kell oldanod. Hozz létre olyan környezetet, amiben nincs olyan dolog (személy), ami (aki) el vonja a figyelmedet.
Ötödik ok: Túl sok szünetet tartasz
Amikor a szükség szólít és muszáj szünetet tartanod, akkor azon nem lehet változtatni. De ha gyorsan iszod a kávét, és emiatt jársz tízpercenként a konyhába, akkor inkább szerezz be egy termoszkannát, és használd azt!
Hatodik ok: Egészségtelen életvitel
Aludd ki magad, nem muszáj minden este bulizni. Ha inkább éjszaka vagy aktívabb, akkor reggel aludj tovább, semmi értelme, hogy alvajáró módjára közlekedj a munkahelyeden. Add a főnököd értésére, hogy a délutáni – esti munkavégzéseddel hatékonyabb vagy. Beszéljetek meg egy törzsidőt, amikor telefonon elérhető vagy és esetleges kérdésekre (óhajokra, sóhajokra) reagálni tudsz.
Hetedik ok: Nem tanulsz a hibáidból
Senki sem tökéletes, de ha már ezredszer is ugyanabba a hibába esel, akkor az már fatális. Vagy ahogy anyám mondaná: “ha a hülyeség fájna, akkor ordítanál”.
Az eredeti bejegyzést (és Alan magyarázatait) itt olvashatjátok: 7 Reasons Why You Might Never Be Productive
Kép forrása: cell105 (flickr)
Nyaralás előtt és után [Lifehack]
Pár hónap és itt az év legjobb évszaka a nyár, lassacskán szervezgetjük, hogy hol akarjuk azt a jól megérdemelt két hetet eltölteni. Egy weben dolgozó embernek maga a rémálom amikor visszatér a nyaralásból. Minden, amit előtte otthagyott a feje tetején áll, több száz olvasatlan email és bejegyzés rss-en, todo-k halma és félkész projektek.
Előtte és utána
Sokan azt hiszik, hogy a nyaralásból visszatérés után elég az, ha valamilyen már bevált módszert alkalmaznak a rengeteg adat feldolgozására. Ez nem így van, sokkal jobb, ha már a nyaralás kezdete előtt felkészülsz. Nézzük hogyan.
Mielőtt nyaralni mész
A módszer egy egyszerű ötletet alkalmaz: nullázni és kiüríteni mindent.
- Email: az egyik legnehezebb folyamat, de mégis a legfontosabb. Ugye azt nem kell külön leírnom, hogy az Inbox-odat hagyd teljesen üresen. Amikor elindítod a levelező, akkor az első, hogy dolgozd fel teljesen a bejövő leveleket. Ezután nézd át a fontosabb label-eket, ne hagyj se csillagozott levelet, minden változó tartalmú mappát nullázz le, vidd át a todo listáidra a fontos dolgokat. Állíts be egy automatikus válaszmailt, amiben leírod, azért nem válaszolsz, mert nyaralsz, de a küldő figyelmét hívd fel arra, hogy a levele nem lesz elfelejtve. Gmail-ben már van is erre egy funkció, a Settings alatt tudjuk bekapcsolni a General fülön a “Vacataion responder” opciót. Ha kész vagy akkor pedig zárd be a levelezőt és ne nyisd meg addig míg nem leszel otthon megint.
- Tennivalók és projektek: végezz el minden maradék todo-t, amit nem tudsz azonnal, azt másold ki, majd állíts be a naptáradban egy emlékeztetőt a hazaérkezés időpontjára. A megjegyzésbe írd bele a kimásolt todo-kat, az eseményt pedig mentsd el “Tedd ezeket az elemeket a todo listára” néven. A kimásolt feladatokat töröld a todo listáról. Az aktuális projektjeidből nézd át az elkövetkező feladatokat, ürítsd az itt lévő Inbox-od is.
- Naptár: itt csak annyi a feladatod, hogy törölj ki minden esetleg ottmaradt eseményt az elkövetkező időszakra míg nyaralsz.
- RSS: nullázd le teljesen, olvass el minden érdekes bejegyzést, ne hagyj semmit későbbre, két hét múlva már úgyse lesz aktuális. Sokan félnek, hogy lemaradnak valami fontosról a nyaralás közben, viszont nem akarnak több ezer olvasatlan bejegyzést átpörgetni. Én azt ajánlom, hogy csinálj egy új címkét az RSS olvasódban, ami alá beteszed a 20-30 legjobban kedvelt blogod feed-jét. Ami nagyon fontos, hogy ne rakj ide híroldalt, a hírek egy-két napig aktuálisak csak, két hét alatt pedig sok dolog történik. Ne aggódj, nem fogsz lemaradni semmi lényegesről.
Ha ezeket végigcsináltad, akkor felejts el mindent, ne gondolkozz a nyaralás közben a projektjeiden, ne akarj email-t olvasni a tengerparton, inkább töltsd az időt a családdal/baráttal/barátnővel. Élvezd a nyaralást.
Miután hazaértél
Készülj fel lelkileg a sok olvasatlan elemre, ne hagyd, hogy meglepjen több száz email vagy RSS bejegyzés. Ami a legfontosabb, ne az emailek feldolgozásával kezd egyből a hazatérés után.
- RSS: azt tanácsolom, hogy itt indulj el. Az első lépés nagyon egyszerű, lelkiismeret nélkül nyomj egy “Minden bejegyzés olvasva” gombot az összes címkéden, kivéve azon amit nyaralás előtt a legkedveltebb oldalaidnak csináltál. Itt valószínűleg pár száz bejegyzés fog várni, máris jobban hangzik, mint több ezer. Ezeket olvasd át, majd jöhetnek az elmúlt két hét legfontosabb hírei. Erre azt ajánlom ne RSS olvasót használj, inkább nézd át a Digg vagy más hírgyűjtő oldal témába vágó elmúlt kétheti legjobb bejegyzéseit. A Google Reader felhasználók akár a barátjaik megosztott elemeire is bízhatják ezt, lényegében úgyis azt osszuk meg, ami érdekes vagy fontos.
- Tennivalók: valószínűleg már közben megkaptad az emlékeztetőt, amit beállítottál a nyaralás előtt a naptáradon. Nézd át még egyszer az ott lévő todo-kat mielőtt visszateszed a listára. Ha már nem aktuális, akkor töröld, ugyanígy a projektek között is tegyél rendet. Rakj a todo listára pár apróbb feladatod, amit azonnal végezz is el, csak hogy visszaszoktasd magad a használatára.
- Email: mielőtt megnyitod a leveleződ, készülj fel, hogy ez lesz a legnehezebb feladat. Az első, hogy kapcsold ki az automatikus választ, amit a nyaralás előtt állítottál be. Ezután pörgesd át gyorsan a leveleket, amit nagyon fontosnak találsz, azokat csillagozd meg, ami kevésbé lényeges, arra tegyél egy “SOON” címkét, a hírleveleket és egyéb felesleges dolgokat pedig vagy töröld, vagy gyűjtsd be egy “JUNK” címke alá, végül ürítsd az Inbox-ot. Ha kész vagy az osztályzással, akkor nézd át a csillagozott leveleket, amire kell válaszolj azonnal, ami még várhat, azt tedd be a “HOLD” címke alá. Az itt kapott feladatokat és eseményeket vedd fel a tennivalóid közé és a naptáradba. Ezután dolgozd fel hasonlóan a “SOON” címke alatt lévő leveleket, a “JUNK” alatt lévő iwiw-en bejelölt ez meg az típusú email-eket hagyd a legvégére, ezekhez csak akkor nyúlj, ha már minden más fontos levelet processzáltál. Ha kész vagy akkor akár törölheted is a “JUNK” és “SOON” labeleket. Végül zárd be a levelezőt és ne nyisd meg még egyszer aznap, örülj inkább annak, hogy sikeresen feldolgoztad a kapott emailcunamit, ne akarj magadnak még több munkát.
Miután végeztél mindennel vegyél egy fürdőt, vagy sétálj egyet, közben nyugodtan tudsz gondolkozni a fent álló projektjeiden és részletezni tudod magad előtt a fontosabb dolgokat, vissza tudsz rázódni a hétköznapokba.
Update: xsolutions hívta fel a figyelmemet egy bejegyzésre a blogján, ami arról ír, hogy mit csinálj a blogoddal, amikor nyaralni mész.
Hogyan pakoljunk 2-5 napos üzleti útra?
Nézzünk szembe a tényekkel. Ha nem hetente repülsz, egy ilyen üzleti út kifejezetten stresszes tud lenni. Mit vigyél magaddal, a tárgyaláson a lehető legjobb formádat hozd, hogy jutsz el a reptérre, biztonsági ellenőrzés. Ráadásul ez utóbbit félévente változtatják. Rengeteg idegességtől megkímélheted magadat, ha csomagod könnyű és a megfelelő tartalmat pakoltad bele.
Ha jól összeállított csomaggal indulsz útnak, azzal nem csak egyszerűbb lesz az életed, de kevesebb okod is lesz fejfájásra. Az ideális esetben egy darab bőrönddel indulsz útnak, amit kézipoggyászként felvihetsz a repülőre. Ezzel rengeteg időt megspórólhatsz és mozgékonyabb is maradsz.
Készülj fel.
Ismerkedj meg a helyi vámszabályokkal (pl. EU-n belül max 200 szál cigaretta szállítható) és készülj fel az uticélodból, hogy valamennyire tisztában légy a kulturális különbségekkel, ha vannak.
Nézd meg az időjárásjelentést. Az időjárás függvényében akár az utad elhalasztására is sor kerülhet!
Ismerkedj a hotellal. Nézd meg a leírást a neten, keress róla látogatói véleményeket különböző utazási portálokon. Legvégső esetben hívd fel őket, hogy megtudd: a szoba felszereléséhez tartozik-e sampon, fogkefe, fogkrém, borotva, hajszárító, ébresztő óra, vasaló? Ezzel sok helyet megspórolhatsz a bőröndödben. Ha kétségeid vannak afelől, hogy mit vihetsz fel a repülőre, célszerű felhívnod az indulási repülőteret.
Még 3 csillagos szállodában is jártam már úgy, hogy nem volt sampon, tusfürdő (bár volt, ahol még cipőkrémet is adtak!). Fogkefe, fogkrém több szállodában a portán igényelhető, de a legtöbb helyen nem adják hozzá a tisztasági csomaghoz. Törölközőt – hacsak nem diákszállóban szállsz meg – mindenhol kapsz. Nálam mindig van egy mini tisztasági csomag, ami pár napra mindenképpen elegendő és belefér a legújabb biztonsági szabályok által előírt 20×20cm-es, 1 literes zacskóba. Több illatszer boltban is kapható uti fogkefe, 50ml-100ml -es kiszerelésű fogkrém, sampon, tusfürdő, de mini dezodor és borotvahab is (mind nőknek, mind férfiaknak), valamint nappali és éjszakai krém. Ne feledd az összes krémet, folyékony anyagot ebben a 20×20cm-es zacskóban elhelyezni, különben ki kell dobnod a tisztasági csomagodat! A reptéren vagy megvásárolható vagy a rendelkezésedre bocsátanak ilyen zacskókat, ha esetleg elfelejtenéd.
Készíts listát a fontos információkkal. Sose lehet tudni, mikor merül ki az akkumulátor az okostelefonodban, a notebookodban, a papírral sose lehet ilyen gondod. Írd fel a repülőjárat számát, foglalási számot, indulás-érkezési időt, repülőtársaság nevét, (Bp – Frankfurt között egyszerre 4 Lufthansa járat is közlekedett egy időben), a hotel nevét, címét, telefonszámát. Az üzleti tárgyalásoddal kapcsolatos helyszíneket és a találkozók időpontjait, fontos telefonszámokat. Célszerű két példányban elkészítened és vagy a családodnál vagy egy munkatársadnál hagynod egy példányt vész esetére. Uticéltól függően célszerű másolatot készítened az útleveledről is, az útlevelet ilyenkor zárd be a hotelszéfbe. Írd fel a bankkártyaszámokat, valamint a telefonszámot, ahol letilthatod őket (Magyarországon a Giro bankon keresztül), hogy ha ne adj isten kirabolnak, akkor időben és gyorsan le tudd őket tiltani.
Készíts napirendet. A fenti lista egy részében máris átfedi ezt a pontot. Készíts egyfajta menetrendet az utadról, a repülők, vonatok indulási - érkezési időpontjával, találkozók helyszínével. Ha hosszabb távolságra utazol, akkor sose kiszámítva érkezz a találkozóra. Európán belül (is) bármikor számíthatsz egy fél órás késésre, ha repülsz.
A bőrönd.
Ha lehetséges egy könnyű bőrönddel utazzál, amit felvihetsz a repülőre. Gyorsabb a check-in, egyszerűbb vigyázni rá, és sokkal gyorsabban elhagyhatod a repteret. A kerekes bőrönd nem csak kényelmes, de hasznos, ha kicsit iparkodni kell.
Mielőtt telepakolod a bőröndödet az elviendő ruhákat rendezd el az ágyadon, hogy lásd, mit viszel magaddal. Ha jól megnézted, akkor most pakold vissza a felét a szekrénybe. Ha rövid időre mész és a cég nem fizeti a szobaszervízt, akkor legyen elegendő tiszta fehérneműd, inged/blúzod, egy öltöny/kiskosztüm. Pakolj be egy farmert, és biztos ami biztos legalább egy pólót. Ne felejts el nyáron is legalább egy könnyű pulóvert becsomagolni, sose lehet tudni, hány fokra hűtik a konferenciatermet. Ne feledkezz meg a pizsamáról, hálóruháról, kivéve, ha meztelenül alszol minden körülmények között.
Tartalék nadrág, szoknya mindig legyen legalább egy nálad! Sose tudhatod, mikor ömlik rád egy csésze kávé!
A bőröndbe helyezd el a mobilod, notebookod, egyéb elektromos kütyüd töltéséhez szükséges töltőket. A mobil roamingolás közben sokkal több energiát fogyaszt, mint amikor otthon vagy, akár pár nap után is muszáj lehet feltöltened. Ha olyan országba mész, ahol más csatlakozó szabvány van (pl. Anglia, Amerika), ne felejtsd otthon az átalakítót.
Még egyszer a legfontosabbak:
- Üzleti öltözet (nyakkendő, öltöny, zakó, ruha, kosztüm, szoknya, cipő és őv)
- Külső / felső ruházat (kabát, pulóver, esernyő)
- Fehérnemű, zoknik
- Kényelmes öltözet (farmer, póló)
- Tornacipő
- Tisztasági csomag (20×20 cm, 1 liter űrtartalmú zip-bag-be zárva)
Jetlag
Van aki szerint keletre, van aki szerint nyugatra utazva nem hagy nyomot a jetlag. Nekem az alábbi szokás segített mind indiai mind amerikai utamnál. Ha 3 óránál nagyobb eltérést repülsz át, akkor az utazás napjára lehetőleg ne legyen hivatalos programod. Függetlenül attól, hogy mikor érkezel célba, akkor térj nyugovóra, amikor a helyi idő azt megkivánja. Este 8–10 körül menj el aludni, és maradj akkor is ágyban, ha úgy érzed nem tudsz elaludni. Hidd el, az álommanó téged sem fog elkerülni.
Amint a repülőút során ismertetik a pontos időt a célhelyen, állítsd át az órádat. Bár a repülőn belül nem annyira létkérdés az időeltolódás, célszerű aludnod, vagy legalább szunyokálnod akkor, amikor az érkezési helyen éjszaka van.
Ezzel a két lépéssel elejét veheted annak, hogy a jetlag átvegye az életed felett az irányítást. Ne feledd a jetlag okozta fáradtság a lehető legrosszabb, amivel meg kell küzdened egy üzleti tárgyaláson, és a legkevésbé van rá szükséged, amikor a lehető legjobbat kell magadból mutatnod.
Még egyszer: mint olyan helyre érkezel, ahol az időeltolódás számottevő, térj át az érkezési hely szerinti napi rutinra, hogy elejét vedd a jetlag okozta fáradtságnak.
Ha a szükséges dolgokat pakolod a bőröndödbe, előre felkészülsz a helyszínből, akkor minimalizálni tudod az uti aggodalmaidat. Minden energiádat arra fókuszálhatod, amire kell: az előtted álló üzleti találkozóra.
Van esetleg olyan megszívlelendő tanács, amit nem találsz itt? Helyezd el a megjegyzésben, hogy tanulhassunk belőle!
A szerzőről: Varsányi Krisztina Martina (xSolutions) több, mint 5 éve él Németországban, rendszeresen repül Budapest–Bonn között, de mind üzleti érdekből mind magánemberként szívesen látogat más oszágokba is, úgy mint India, Amerika, Egyesült Államok, Spanyolország, stb. Számtalan repülése során kialakult az a rutinja, hogy akár egy három hetes útra is tíz perc alatt pakolja össze a bőröndjét.
Képek forrása:
- www.nyilvantarto.hu
- Flickr: jurvetson
- everystokphoto
- Flickr: extranoise
Tanulj meg profin jegyzetelni!
Az, hogy mennyire vagy produktív – végeredményben tehát mennyire vagy sikeres a szakmádban – néha egészen apró dolgokon múlik. Aki hetente többször is tárgyal akár kollégákkal akár ügyfelekkel, az kénytelen megtanulni, hogyan kell rendesen jegyzetelni. Nem is olyan egyszerű, mint ahogy első látásra tűnik.
Egy magyar ember átlagosan 65 szó / perc sebességgel beszél. Bár a szavak hossza változik, próbáld csak meg mondjuk a költségvetés szót kevesebb, mint egy másodperc alatt leírni. Ugye, hogy nem ment? A jegyzetelést legtöbben az egyetemen tanultuk meg. A cél minél több információt leírni a rendelkezésre álló idő alatt, hátha nincs benne a könyvben – ha egyáltalán van könyv. Ez a módszer már az egyetemen sem volt túl hatékony, de egy munkahelyi tárgyaláson kész öngyilkosság.
A profi jegyzetelés legfontosabb szabálya: minél kevesebb dolgot írj le! Míg az egyetemen a minél több információ, munka közben a releváns információ begyűjtése a cél. Valójában összesen három dologra kell odafigyelni: ki, mikor, mit csinál – avagy mi a feladat, ki a felelős, és mi a határidő. Még a legcélratörőbb tárgyaláson is elkalandoznak a felek – te ne tedd! Egyedül az a fontos, hogy a megbeszélés végén meg tudd mondani, mi az amit neked kell elvégezni, mi az amit delegálnod kell, és mi az aminek az elvégzését mástól várod.
Ha olyan dolog hangzik el, ami nem szorítható be a fenti kategóriákba, mégis fontos, írj nagyon tömören! Az ég szerelmére, le ne írj olyan szavakat, mint „forradalmi”, „legjobb”, „felkészült” és hasonlók! Jegyzetelj távirati stílusban! Hagyd el a jelzőket, és ahol tudod a ragokat is. „A reklámügynökség már dolgozik a kreatívon, várhatóan Győzikével szeretnék népszerűsíteni a terméket a TV2-n.” Mi ebből a releváns infó? „Kreatív: Győzike, TV2”
Könnyen belátható, hogy azért is érdemes kegyetlenül rövidnek és összefogottnak lenni, mert különben kimaradsz magából a tárgyalásból. Nehéz szemkontaktust felvenni és értelmesen reagálni, ha közben a jegyzeteidbe mélyedsz és őrült tempóban kaparsz a papíron. Igen, laptoppal jegyzetelni is szigorúan tilos. Nagyon csábítónak tűnhet, hogy rögtön megvan gépen az egész, de hidd el, nem éri meg! Egyrészt úgy érzed, gyorsabban gépelsz, mint ahogyan kézzel írsz (ami nem feltétlenül igaz), és ezért túl sokat akarsz leírni, másrészt így aztán teljesen elvesztesz minden kapcsolatot a résztvevőkkel. Vidd a gépedet, ha meg akarsz mutatni rajta valamit – de azzal jegyzetelni nem hatékony és kifejezetten udvariatlanság.
Létezik egy jól használható sablon a tárgyalási jegyzetekhez. A papírt egy vízszintes vonallal kettéosztod, kb. 80-20 arányban, a fenti területet pedig egy függőleges vonallal, szintén 80-20 arányban. A legnagyobb, bal felső részre kerülnek a jegyzeteid. A jobboldali keskeny hasáb arra való, hogy felírd az útközben eszedbe jutó kérdéseket – hányszor jártam úgy, hogy akartam valamit kérdezni, de mire a végére értünk elfelejtettem! Az alsó rész arra szolgál, hogy a tárgyalás végén, ha nem jutnál azonnal géphez, összefoglalhasd pár pontban a teendőket. Nem azt, mennyire volt szimpatikus a másik fél és hogy halad az üzlet. Kizárólag a konkrét teendőket, amiket hozzáadhatsz a feladatlistádhoz.
Hogy könnyebb legyen az élet, készítettem egy kinyomtatható, azonnal használható tárgyalási sablont, amely letölthető innen. Sok sikeres tárgyalást kívánok!

