Mindennapi jegyzetelés, ahogy én csinálom

Régebben már írt ide karma egy nagyon jó posztot arról, hogy hogyan érdemes jegyzetelni. Megszívlelendő fortélyok, most viszont én szeretném megosztani a tapasztalataimat a témában. A rendszer (inkább módszer) a papír/telefon/laptop kombinációjából született, és bár három eszközt használok, de nem kell nagyon bonyolult dologra gondolni.

Legtöbbször telefonon kapok olyan információkat, amiket mindenképpen le kell írnom. A régi és bevált kis sárga stickeyket nem hiszem, hogy be kell mutatni, van egy nagy csomag a laptopom mellett, plusz egy toll. Amikor jön valami információ, (legtöbbször találkozó időpont) akkor egyszerűen előkapok egy ilyen kis sárga papírt, majd ráírom gyorsan, amit tudnom kell. Ha esemény, akkor azonnal megy a naptáramba, ha egyéb adat, akkor a gépen lévő Mail kliens Notes szekcióját használom. Az egyéb adat a legtöbb esetben nem olyan fontos, így nem szükséges a bárhonnan elérhetőség.

Képekre és listákra az Evernote-ot használom. Amikor képes információt kell rögzíteni, legyen az bármi, amit egyszerűbb lefényképezni az iPhone-nal, mint felirkálni egy papírra, azt ezzel az alkalmazással teszem. A program már automatikusan szinkronizál a felhőn keresztül az asztali klienssel, így ezek az információk is elérhetők lesznek a gépemen, mondjuk a későbbi feldolgozásra. Persze a telefonon is tudok alapvető dolgokat csinálni a jegyzetekkel, pl. elküldeni email-ben.

Amit még nagyon megszerettem az Evernote-ban, az a bevásároló listák készítése. Minden listában lehetőségünk van checkboxszokat tenni az elemek elé, ami egy ilyen bevásárló listához nagyon jó, mellesleg nem szemetelem össze a tennivaló listáimat “1 liter tej” és ehhez hasonló dolgokkal. Ezt legtöbbször a gépen készítem el, mert bár jó az iPhone billentyűzete, de mégis gyorsabb a laptopon gépelni. Természetesen az adatok azonnal felmennek a felhőbe, majd onnan le a telefonomra checkboxszokkal együtt. Fura és geek módszer, de valahogy nagyon megszerettem.

Te milyen rendszert használsz jegyzetelésre?

Produktivitás a mindennapi embernek

Folytatnám a sort Gaba tegnapi bejegyzéséhez kapcsolódva, amiben arról volt szó, hogy kell-e neked a GTD. Induljunk ki egy egyszerű példából, egy hétköznapi számítógép használó vagy, aki zenét hallgat, böngészi az internetet, esetleg csinál valami kreatív munkát is. Nem kapsz naponta 100-200 emailt, nem vagy állandóan a mobilodhoz kötve, egyszerűen csak szeretnél valami rendszert találni magadnak, amivel úgymond karbantarthatod az életed. Ilyen vagyok én is és azt hiszem az emberek 70%-a még rajtam kívül hasonló cipőben jár. Egyszerűek vagyunk, csak éppen nem tudjuk hogyan lássuk át az életünket egyszerűen.

Kipróbáltam már rengeteg módszert, nem segített, használtam sokféle alkalmazást, de legtöbbször ágyúval verébre érzés volt. Ahogy a GTD rendszer szakértői szokták mondani, ne használj pilótavizsgás eszközöket, mert csak magadat hátráltatod. Ez igaz, de hogyan implementáljuk a GTD-t a GTD nélkül? Egyszerű, használjuk az alapszabályokat, térjünk vissza a gyökerekhez, de merjünk kreatívak is lenni. Az alábbi példában a saját módszeremet írom le (már oly sokadjára). Az egyetlen különbség, hogy ezt jelenleg élvezem is, nem csak úgy tekintek rá, hogy meg is kellene csinálni. Mire is volt szükségem? Egy levelezőre, egy naptárra és egy tennivaló listára. Nem kell semmi speciális alkalmazás, egyszerűen vissza az alapokhoz. Kezdjük az emaillel.

A Gmail, ami mindenki kedvence nálam is sokáig webes felületen futott egy Mailplane nevű alkalmazásból, ami lényegében egy Gmailre kihegyezett böngésző, pár extra funkcióval. Nagyszerű program, de kidobtam. Mac OS X-et használok, amiben a beépített levelező pont megfelelő. POP elérésen letöltöm a leveleket és egy nagyon egyszerű rendszerben szortírozok. Az alapvető szabály, hogy az Inbox legyen mindig üres. Ha kapok egy levelet, akkor legtöbbször elolvasom, majd áthúzom egy Archive nevű mappába és vége. Csináltam egy Flagged mappát is, ami mindig kidobja a megjelölt leveleimet. Ide azok az emailek kerülnek, amikkel később lesz dolgom, vagy egyszerűen nem akarok vele az adott pillanatban foglalkozni. Az Inboxban megjelölöm, majd beledobom az Archive mappába, majd nincs tovább. Nem tartok tízensok mappát, ami később esetleg érdekel, arra rákeresek (nem volt még rá sok példa). Az Apple Mail további előnye, hogy közvetlenül tudok benne jegyzetelni és tennivalót létrehozni. Lényegében ez volt az ok, amiért otthagytam a webes Gmail-t. A tennivaló listám ráadásul integrálódik a másik két alkalmazással is, így látom mindenhol. A jegyzetelés igaz nem olyan fontos szempont nálam, de amikor kell, akkor kéznél van azonnal.

A naptáramat az iCalban vezetem. Mindössze egy darab, mert nincs szükségem többre, ebbe írom az összes eseményt, ami történni fog a közeljövőben velem. A todo listára a Things nevű alkalmazást használom, megtoldva egy egyszerű widgettel, ami kint ül a Dashboardomon, benne minden aktuális tennivalóm szinkronizálva a Things Today szekciójával. Ennek a funkciónak az lenne a lényege, hogy ide dobálod be az aznapi teendőidet, de én inkább egyszerű csillagozásnak/kiemelésnek fogom fel. Nem nagyon használok projekteket, inkább alapvető kategóriák szerint csoportosítom a todokat a Things-ben, home, blog, dev stb. A prioritás/határidő nem érdekel, csak a feladat. Amikor napközben meg akarom tekinteni a tennivaló listát, egyszerűen ránézek a Dashboardon lévő widget-re és látok mindent. Sokszor itt is veszek fel új feladatot, legtöbbször olyanokat, amik egyszerűek, gyorsan elvégezhetőek, kihagyva így a címkézgetést a Thingsben.

Fontos lehet még a mobilitás is, bár eddig még nem volt rá igazán szükségem. A fentebb leírt alkalmazások szinte teljes tartalmát elérem az internetről is (ha akarom). A leveleket a Gmail-ből, a naptárat/tennivaló listát a MobileMe-ről, egyedül a jegyzeteim maradnak offline, de ez igazán nem érdekel, ahogy írtam, még nem nagyon történt olyan eset, hogy szükségem lett volna rá.

Gyorsan összefoglalva ennyi, amit megtanultam és kifejlesztettem magamnak az elmúlt hónapokban. Felesleges minden sallangtól, csak azt használom, amire szükségem van. Azt hiszem még van mit fejleszteni ezen a módszeren is, de a koncepció már nagyon jól működik.

Hogyan kerüld el a zajt [Mindennapok]

webworker_on_train.jpgEmlékszem régen az internet hőskorában, a napi alkalmazáskészletünk egy böngésző és egy Winamp volt - legalább is nálam. Aztán jött a webkettő és megváltozott minden. Alapkellék lett a chatkliens, Twitter, Gmail stb. Egy mai átlagos nap úgy telik el, hogy fut legalább két IM alkalmazás, Twitter kliens, RSS olvasó, Gmail, naptár, TODO lista, szól a zene háttérben, nyitva van a böngésző legalább 10-20 füllel. Próbáljuk feldolgozni a bejövő információkat, mindenki 5 percenként linkelget Twitter-en valamit, ami szintén plusz adat. Egyszerűen mindenhol ott akar lenni az ember. Pár szabályt betartva talán egyszerűbben átláthatjuk ezt a zavart.

Ne akarj multitaszkot

Tudom, kicsit nehéz, de ha csetelsz, akkor csetelj, ha RSS-t olvasol, akkor olvass RSS-t, ne csekkold közben 3 percenként a Twitter-t, ne olvass közben email-t. A legegyszerűbb így elkerülni a zavaró dolgokat, talán az a legtisztább, ha ki is lépsz addig az MSN-ről, Gtalk-ról, egyébről. Sokszor idegesített engem is mikor egy jó blogposzt közepén felbukkant egy ismerős IM-en. Egyszerűen feltettem magamnak egy kérdést, ha nem akarom, hogy zavarjanak az ismerősök, akkor miért is vagyok felcsatlakozva? Egyszerűen lépj ki, vagy állítsd az állapotod rejtettre és kész, el is tűnik az összes rosszkor beíró barát.

Állíts fel napi időrendet, majd tartsd is be szigorúan

Próbálj csökkenteni az RSS napi nézegetésén. Nekem ez nagy hibám volt, naponta akár fél óránként is ránéztem a Google Reader-re, hogy van-e valami frissítés. Még rosszabb ötlet volt, amikor feltettem egy figyelmeztető alkalmazást, ami 15 percenként figyelte az új bejegyzéseket. Ez talán a legnagyobb hiba. Ha tudod, akkor azonnal kapcsold ki az RSS olvasód, email kliensed figyelmeztető funkcióját. Legjobb ha megszokod azt, hogy bizonyos időközönként nézed a leveleidet, mondjuk óránként, függően a bejövő email-ek számától. Én rászoktam arra, hogy reggel megnyitom a Mailplane-t, kiürítem az Inbox-ot, majd elolvasom az új bejegyzéseket RSS-ben. Ezután pedig egyszerűen bezárom, vagy berakom “néma üzemmódra” az adott alkalmazást. RSS-t például naponta csak kétszer, esetleg háromszor olvasok, így mindig tudom, hogy lesz valami érdekes cikk.

Ha dolgozol, akkor tényleg állíts le mindent

Ne akard, hogy a Twitter, IM vagy bármi más megzavarjon. A munka az munka, ilyenkor kizárólag azok az alkalmazások fussanak, amik feltétlenül szükségesek ahhoz, hogy dolgozz. Ha tudsz, akkor legyél akár teljesen offline, húzd ki az ethernet kábelt, vagy kapcsold ki a wifi-t. Ez a legegyszerűbb módja annak, hogy egy dolgon tudd tartani a figyelmed.

Mindig tarts szünetet

Nálam ez általában egy cigi óránként. Tudom, nem valami egészséges, de dohányzás közben mindig sétálgatok, ami viszont jó, szeretek kinyújtózni 50 perc üldögélés után. Ilyenkor kapcsolj ki vagy vedd át az elmúlt egy óra történéseit és tervezd meg a következő lépéseket. Kreatív munkánál nálam ez eszméletlen jót tesz, egyszerűen kapok magamtól 5 percet, hogy átgondoljam hogyan tovább. Ilyenkor érzem igazán, hogy élvezem azt amin éppen dolgozok, mivel más nem foglalkoztat.

Tudj nemet mondani…

…magadnak, amikor például azt gondolod, hogy át kell olvasnom 1000+ olvasatlan elemet RSS-ben. Az egyik fő szabály, hogy az információ feldolgozása nem kötelező, ne te legyél az információért, az legyen érted. Ha úgy érzed, hogy elnyom a hírcunami az RSS olvasódban, akkor ne habozz, nyomd meg az “Összes olvasott” gombot. Ne aggódj, hogy lemaradsz valamiről, a webkettő egyik előnye és hátránya, hogy egy információ több helyről jön, előbb-utóbb el fog jutni hozzád.

Befejezésnek egy egyszerű, de hatékony szabály. Ha már tényleg nem bírod, nyomd meg azt a kikapcsoló gombot és élj egy kicsit!

Apró tippek Leopard-hoz [Maces Tippek]

Mindenféle bevezető nélkül, nézzük:

Navigálás a Dock-on billentyűzettel

Nyomjuk le a CTRL-F3 billentyűkombinációt és máris a Dock-ra fókuszálunk, a nyílbillentyűkkel navigálhatunk jobbra és balra. Ha egy alkalmazásra szeretnék egyből ugrani, akkor egyszerűen kezdjük el gépelni a nevét, ENTER lenyomására elindul azonnal. Lehetőségünk van hozzáférni a stackekhez is, hasonlóan az alkalmazásokhoz kezdjük el gépelni az adott stack nevét. ENTER megnyomására ki is nyílik, majd navigálhatunk a kurzormozgató billentyűkkel, vagy egy adott fájl nevét begépelve. Ha több elemet akarunk megnyitni anélkül, hogy becsuknánk a stacket, akkor tartsuk lenyomva az OPTION billentyűt az ENTER megnyomása mellett. Természetesen az OPTION billentyűt egérkattintással is használhatjuk.

Alkalmazásváltás egy asztalon belül

Alapesetben, ha COMMAND-TAB-bal navigálunk a nyitott alkalmazások között, akkor azok a programok is megjelennek, amik egy másik asztalon vannak. Van akit idegesít, hogy ilyenkor a rendszer összevissza repked a megnyitott ablakok között. Ezt elkerülve használhatjuk a CTRL-F4 billentyűkombinációt, amivel az aktuális asztalon megnyitott ablakok között váltogathatunk.

Több ablak áthúzása egyszerre Spaces-ben

Ha olyan alkalmazással dolgozunk, ami több ablakot használ - például egy szövegszerkesztő több nyitva lévő dokumentummal - akkor lehetőségünk van az összes hozzá tartozó ablakot egyszerre átköltöztetni másik asztalra. Nyomjuk le az F8 billentyűt, hogy lássuk az összes asztalunkat Spaces-ben, majd húzzuk a COMMAND billentyű lenyomása mellett az adott alkalmazást egy másik asztalra, az összes hozzá kapcsolódó ablak költözni fog. Ha SHIFT billentyűvel csináljuk ugyanezt, akkor az ablakok az előző asztalon lévő helyüket veszik fel az új asztalon is.

Gyors nagyítás bekapcsolása a Dock-on

Ha nem használjuk a Dock magnification funkcióját, de szeretnék gyorsan igénybe venni valamilyen ok miatt, akkor nyomjuk le a CTRL-SHIFT billentyűket miközben ráhúzzuk az egeret a Dock-ra.

Képernyőkímélő gyors törlése

Ha egy nem beépített képernyőkímélőt szeretnénk gyorsan eltávolítani, akkor ahelyett, hogy Finder-ben megkeresnénk, egyszerűen nyissuk meg a System Preferences/Desktop & Screen Saver/Screen Saver fület, majd a bal oldali listában a képernyőkímélő nevére jobb klikkelve a “Move To Trash” paranccsal el is távolíthatjuk.

Gyors Airport információ

A menüsoron lévő Airport ikon alapvetően nem sok információt tartalmaz, viszont, ha az OPTION billentyű lenyomása mellett nyitjuk le a menüjét, akkor máris részletes információt láthatunk a wi-fi hálózatról.

Képek és PDF-ek nagyítása QuickLook-ban

QuickLook-ban lehetőségünk van nagyítani vagy kicsinyíteni PDF fájlokat a COMMAND és plusz vagy a COMMAND és mínusz billentyűkkel. A képeket az OPTION billentyű lenyomása mellett görgetéssel, vagy trackpaden két ujjas scroll-al tudjuk zoomolni.

Gyors levélírás böngészés közben [Ajánló]

Böngészés közben sokszor eszünkbe jut, hogy gyorsan akarunk írni egy emailt, ha Gmail-t használunk, akkor az alábbi egyszerű trükkel felgyorsíthatjuk ezt a folyamatot.

Nyissuk meg a Gmailben a levélírás oldalt, majd a jobb felső sarokban klikkeljünk a pop-out linkre. Ennek az ablaknak az url-jét tároljuk el a Firefox bookmarkjaink közé, a bookmarkoláskor kattintsuk be a “Load this bookmark in the sidebar” checkboxot.

Gyors levélírás böngészés közben (via Webisztán)

Tavaszi rendrakás a gépen [Mindennapok]

A tavasz alkalmából nagy rendrakást tartottam a gépemen. Általában szoktam kukázni a felesleges mappákat és fájlokat, de mivel nem csak ezeket használom mindennap, ezért átnéztem az állandóan használt alkalmazások, és webes kütyük listáját, majd szépen sorban törölgettem a felesleget.

RSS

Nagy hírfaló vagyok, amit egy kicsit is érdekesnek találok, arra általában fel is iratkozok. Ez valahol jó, valahol nem, a lényeg, hogy sok feed-em gyűlt össze. Sokan esküsznek a “Test” mappára, ahova az új csatornákat helyezik el teszt jelleggel. Nálam ez valahogy nem vált be az idők folyamán, jobban szeretem, ha már egyből a megfelelő kategóriában látom az adott blogot, nem akarok még pluszban azon agyalni, hogy kell-e ez nekem. Ha nem tetszik, akkor úgyis leiratkozok róla egy idő után.

Első dolgom volt, hogy végigmentem szépen minden egyes blogon, hírszájton és egyéb oldalon, megnéztem az utolsó 10 bejegyzést, ha tetszett maradt, ha nem akkor leiratkoztam róla. Ezután azokat a feed-eket, amiken az alkotó előszeretettel alkalmazott ASCII artot, átneveztem egyszerűen az oldal nevére. Végül szigorúan minden csatornát újracímkéztem úgy, hogy az lehetőleg csak egy kategóriában szerepeljen egyszerre. Ezt azért éreztem szükségesnek, mivel a Google Reader (Google Reader csak billentyűzetről >>) lehetőséget ad több címke alkalmazására is egy feed-en, viszont az új bejegyzéseket az összes beállított label-en mutatja. Ezt nem igazán szeretem, RSS-nél nekem jobb a régi mappaszerű rendszer.

Kedvencek

A fél életemet a böngészőmben élem, előszeretettel használom a Bookmark Bar-t is, szóval az első dologom volt ennek a rendbetétele. Az egyik kedvenc funkcióm Safari-ban, hogy a Bookmark Bar-on lévő első kilenc linket meg tudom nyitni a “CMD-link sorszáma” billentyűkombinációval, így be is pakoltam ide a leggyakrabban nézett kedvenceimet. Használok még pár okos bookmarklet-et is, például a Ma.gnolia gyors linkmentőjét vagy az Instapaper “majdelolvasom” okosságát (Instapaper gyorstipp >>, Instapaper ismertető >>). Ezek is itt kaptak helyet, mostantól csak nyomok egy CMD-1-et az oldal elmentéséhez a Ma.gnoliában, CMD-7-et az Instapaper-ben való tároláshoz stb. Természetesen vannak egyéb gyakran nézett kedvenceim is (YouTube, Twitter, Digg stb.) ezeket egy “Services” mappába tettem, ami a Bookmark Bar legvégén foglal helyet.

A kollekció nem merül ki a kedvencek sávon, van Bookmark menü is, ezt is kitakarítottam, tettem ide egy Google mappát, amiben a “Nagy Testvérhez” kapcsolódó webes alkalmazások kaptak helyet. Csináltam még egy Others mappát, ami se a Bookmark Bar-on, se a Bookmarks menüben nem látszik, ide az éppen nem használt egyéb szolgáltatások vannak lementve. Ezt azért tartom jónak, mert bár nem mindig van rájuk szükség, de ha kellene valamelyik, akkor Quicksilver-ből (Quicksilver tippek >>) bármikor elérem könnyen őket, de egyúttal nem is zavarnak.

To-do listák

A tennivaló listáimat sima TXT fájlokban tartom (TXT alapú GTD >>) és a TaskPaper-rel nézem. Eddig 5 fájlt használtam (Szegény ember GTD-je >>):

  • TODO.txt: a napi tennivalók, next action-ök.
  • PROJECTS.txt: az aktuális projektjeim és a hozzájuk kapcsolódó feladatok.
  • SOMEDAY.txt: a “majdegyszer” lista.
  • NOTES.txt: általában mindig nyitva van, ide firkálok bármilyen napközben bejövő információt - telefonszámok, linkek, leszedendő zenék címei stb.
  • ARCHIVE.txt: a TODO.txt-ből ide másolom a befejezett feladatokat.

Így nézett ki a rendszer, most egy nagy fájlban élek, ami a következő módszer szerint működik.

INBOX: (bejövő feladatok)

TODO: (aktuális tennivalók)
- napi feladat 1
- napi feladat 2
- napi feladat 3

PROJEKT 1:
- feladat 1
- feladat 2

PROJEKT 2:
- további feladatok

JEGYZETEK:
** EZ EGY CÍM **
Ide jön egy jegyzet

** EZ EGY MÁSIK CÍM **
Ide jön egy másik jegyzet

SOMEDAY: (ötletek lista ömlesztve)
- majd egyszer megteszem
- meg majd ezt is
- majd talán ezt is

ARCHIVE: (elvégzett tennivalók)
- kész feladat 1
- kész feladat 2

A TaskPaper nagy előnye (Taskpaper tippek >>), hogy egy fájlban nagyszerűen tud keresni, a kontextusokat és projekteket pedig linkként kezeli. Ha engem csak egy adott projekt érdekel, akkor egyszerűen a nevére kattintok és csak az alatta felsorolt feladatok látszanak, ugyanezt a tennivalók mögé írt kontextusokkal is meg tudjuk tenni. Mivel a füleket is ismeri, ezért egy fájlt egyszerre többféleképpen is meg tudunk tekinteni. Mostantól napközben két fülön van nyitva a TODO.txt-m, az első fülön a @today kontextussal ellátott tennivalók látszanak, a másik fül pedig a JEGYZETEK, ahova egyszerűen tudok bármikor bármit írni, ha szükséges. A heti review-k közben pedig csak egy új fület megnyitva látom az egész fájlt egyben. Sokkal pörgősebb lett így az egész rendszer, mivel nem kell ide oda másolgatnom fájlok között a feladatokat, plusz egy ablakban meg tudom nézni akármikor a fájl bármely részét. Természetesen a füleket nem kell állandóan megnyitogatnom, mivel a TaskPaper egyik jó funkciója, hogy az ablakokat is elmenti kilépés után.

Alkalmazások

Itt nem volt kegyelem, ami felesleges volt az a kukában végezte. Ami még említésre méltó, hogy a menüsorban lakó alkalmazások ikonjait is kikapcsoltam, egyedül az Adium, Mailplane, Quicksilver, CoverSutra, Skitch és Caffeine maradt itt. Sokkal tisztább, szárazabb érzés.

IM és Address Book kontaktok

A legkényesebb téma. Körülbelül 140 barátom volt MSN-ről, Gtalk-ról és AIM-ról. Volt itt olyan ember, aki csak egy kérdés erejéig vett fel, volt akivel már régóta nem tartottam a kapcsolatot egyéb okok miatt, őket szépen kitörölgettem. A lista körülbelül a felére csökkent, viszont szerettem volna valamilyen új rendszer szerint kategorizálni a kontaktokat. A vége egy nagyon egyszerű módszer lett, akivel sokat chatelek, azok a “Friends” csoport alatt kaptak helyet felül, akikkel ritkábban pedig az Others kategóriát kapták. Az Others csoportot szépen elrejtettem, ha valakivel mégis beszélni akarok ebből a csoportból, azt két kattintásból el tudom érni. Eredmény: sokkal rövidebb Adium kontakt lista, csak az maradt, aki tényleg lényeges számomra.

Hasonlóan törölgettem az Address Book-ból is, itt kicsit durvább volt a helyzet, mivel sok ember csak email cím alapján volt itt feljegyezve. Először ezeket az emberkéket válogattam ki, majd begyűjtöttem őket egy külön csoportba. A többi félig hiányos adattal rendelkező embereket pedig szétszedtem az Adium-hoz hasonló csoportosítás szerint. A barátok alatt lévők kaptak avatart innen-onnan, ki lett töltve szinte minden lényeges adatuk (név, lakhely, email cím, telefonszám, születésnap), majd a szülinapokat szépen szinkronizáltam a Google Calendar-ral és beállítottam erre a naptárra SMS értesítést. Az Others alatt lévő kontaktokat kiválogattam, kitöltögettem azokat az információkat, amiket fejből tudtam róluk, majd ennyivel le is zártam őket, a lényeg annyi volt, hogy a név és email cím meglegyen. A blogot író barátok adatai közé beírtam a hozzájuk kapcsolódó oldal(aka)t, majd végül az egész címjegyzéket szinkronizáltam a Plaxo-val.

Twitter

Nem igazán produktív tevékenység a Twitter, de itt is végigmentem minden emberen, akit követek, majd szépen szortírozgattam őket. A legtöbb kihullott kontaktok voltak a különböző botok, valamilyen weboldalhoz kapcsolódó Twitter fiókok, vagy blogok RSS feedjei. Az engem követő embereket nem piszkáltam, ha valaki zavarni fog, majd blokkolom.

Hosszú folyamat, de megérte, most sokkal tisztább a gépem, végre normálisan használom az Address Book-ot is és nincs olyan kérdés semmilyen blognál, email címnél vagy embernél, hogy “ez meg ki?”. Ajánlom mindenkinek a hasonló rendrakást.

Papír alapú GTD [Ajánló]

Új kategóriát szeretnék indítani, ahova a mások által írt olyan bejegyzéseket fogjuk összegyűjteni, amik illenek a Lifovery témáiba is. Ha te is szeretnél saját bejegyzést, vagy olyan témát ajánlani, amit viszont akarsz látni a Lifovery oldalain, akkor küld el azt emailben a “lifovery [kukac] gmail [pont] com” címre.

Első bejegyzésként szeretném felhívni a figyelmet _original posztjára, aki leírja a PocketMod mindennapi használatát.

Mindig is mondtam én hogy a papír alapú GTD az igazi! Csakmert nem vagyok mindig gépközelben, sok tennivalóm nem online környezetben zajlódik, hiába próbáltam nem tudtam ráállni semmilyenre hosszútávon, nem volt elég mobil és azonnali. Pl. sétálva jutott eszembe valami, vagy épen a metróvárás közben megbeszéltem egy találkozót, vagy ami a legdurvább: megígértem valakinek hogy megcsinálok valamit.


A lényeg hogymire hazaértem (haza-értem, éérted), addigra a minthamegsemörténtvolna kategóriába sodródtak ezek a dolgok. A határidőnapló jó, csak havonta nyitom ki - az a baj. A jegyzetfüzetem még jobb, de abba meg sokat kell lapozni, elveszik az infó. Meg hát ezek is akkorák hogy nem mindig vannak nálam.


Nademost! A PocketMod kitalálta a tutit, gyerekek! A magamféléknek kánaán. Papír alapú GTD, rulez! Egy A/4 lapból percek alatt egy kis praktikus, névjegy méretű GTD központot hozhatunk létre. Alig lesz több pár grammnál, és azonnali lehetőséget jelent, és még olcsó is!

Papír alapú GTD (via Mikvannak.hu)

5 ingyenes alkalmazás a Mac-ed menüsorára [Maces Letöltés]

A Mac OS X menüsora sok érdekes dolgot rejt alapból, óra, hangerőszabályzó, AirPort ikon stb. Természetesen mi is telepíthetünk a gépre olyan alkalmazásokat, amik itt laknak, nézzük az általam is használt legjobb ötöt.

Caffeine

caffeine_timer.jpegEz a pici segédprogram egy nagyon egyszerű dolgot szabályoz a menüsorból. Ha aktív, akkor letiltja a képernyőkímélőt, a kijelző automatikus fényerő visszavételét, majd kikapcsolását és a laptop elalvását. Ehhez mindössze annyi dolgunk van, hogy a menüsorban található kis kávéscsésze ikonra kattintunk. Az alkalmazás saját menüjét a Command+egérkattintással tudjuk elérni. Az itt lévő menüben lehetőségünk van azt is beállítani, hogy mennyi ideig legyen aktív a Caffeine. Ha eltelt a beállított idő, akkor automatikusan visszakapcsolja a fent már leírt szolgáltatásokat.

SoundSource

A kis fülhallgató ikonnal közvetlenül tudjuk szabályozni a gépre kötött összes hangeszközt. Nagyon gyorsan beállíthatjuk melyik hangkártya ki- vagy bemenete legyen az alapértelmezett és közvetlen innen növelhetjük vagy csökkenthetjük annak hangerejét is.

SlimbatteryMonitor

Akik a Mac OS X-ben található gyári akkumulátor állapotjelzőnél kicsit többre vágynak, azoknak ajánlom a SlimBatteryMonitor nevű programot. Alapvetően hasonló a működése, mint a beépített akksifigyelőnek, viszont sokkal több funkciót kínál annál. Lehetőségünk van beállítani a menüsoron lévő ikonjának állapottól függő színeit és alapvető kinézetét. További opciók még a hátralévő idő megjelenítése közvetlenül az ikon mellett (ezt az gyári is tudja), az ikon elrejtése a menüsorról feltöltött állapotban és a töltés közben megjelenített információk testreszabása.

iStat Menus

istat_menus_date.jpegAz iSlayer szinte összes alkalmazása valamilyen rendszerfigyelő különböző formában. Ez, mint ahogy a neve is mutatja egy menüsorban lakó, a gép különböző hardvereit monitorozó kis segédprogram. Összesen nyolc modult tudunk figyelni az iStat Menus segítségével, CPU, memória, a gépben lévő meghajtók, hálózat, hőmérséklet, ventilátorok, Bluetooth állapot és egy óra/naptár. A modulokat a lehető legapróbb végletekig be tudjuk állítani - ikonok színe, megjelenített információk, adatfrissítés gyakorisága és sok más egyéb. Amire én külön felhívnám a figyelmet, az az óra/naptár modul, ami a gyári menüsoron lévő órát bővíti ki egy ikonnal, amiben láthatjuk a mai dátumot és egy nagyon jó naptár/világórával a lenyíló menüjében.

MainMenu

Mivel a Mac-et is karban kell tartani, ezért hasznosnak fogjuk találni a MainMenu nevű pici alkalmazást, aminek a segítségével a menüsorból tudjuk közvetlen futtatni a legalapvetőbb rendszerkarbantartó parancsokat (jogjavítás, lemezek ellenőrzése, cache-ek ürítése stb.). Néhány rejtett rendszerbeállítást is szabályozhatunk innen, például a rejtett fájlok megjelenítését a Finder-ben. Egy Onyx-szal párosítva nagyon jó rendszerkarbantartó készletet kaphatunk teljesen ingyen.

További menüsorban futó alkalmazások.

Ébresztő! Maradj ébren!

Miután tegnap közel 12 órán át vezettem (előtte pedig 14 órán keresztül), megérett bennem a vágy arra, hogy megírjam, mikép tudok ennyi időn keresztül folyamatosan koncentrált maradni. Mert autóvezetés közben nem engedheted meg magadnak, hogy egy pillanatra becsukd a szemed. Akkor még nem tudtam, hogy a Productivity501 is a napokban ezzel a témával foglalkozott: How to wake up?

  • Sétálj - vezetés közben nehéz sétálni: ha parkolót látsz, állj meg, fusd körbe ötször az autót, ezzel serkented a vérkeringést. Ha még emlékszer a tesi órákról a bemelegítő gyakorlatokra, akkor ezeket most ismételd el: nyújtóztasd meg elgémberedett tagjaidat.
  • Csökkentsd a hőmérsékletet - Légkondis autóban nyáron is hatékony. Én fázós vagyok, ezért általában az út végére mindig befűtők - félóránként viszont letekerem az ablakot , hideget és friss levegőt engedve be. Ha ez sem használ, akkor az ujjaimat hűtöm le azáltal, hogy az ablakba helyezem a kezemet - csodákra képes.
  • Dolgozz állva - Ezt a trükköt telefonáláshoz használom: telefonálj állva, akkor azt hiszed, hogy épp menni akarsz valahova, és hamarabb befejezed a beszélgetést. Ha leülsz, akkor a kényelmesség a telefonbeszélgetés hosszábban is tükröződik. Természetesen állva nem lehet autót vezetni, és őszintén szólva azt is nehezen képzelem el, hogy egy grafikus a monitora előtt állva tervez meg egy designt. Inkább mozogj egy kicsit.
  • Környezetváltoztatás - Régen munka után egy kávézóban találkoztunk a haverokkal. Akármilyen fáradt is voltam, a kávézóban magamhoz tértem. Mikor éjfél - hajnali kettő között hazatértem, akkor újult erővel tudtam dolgozni.
  • Rágcsálj - A rágás serkenti az agy vérellátását, ezért sokan esküsznek erre a módszerre. Én újabban pár zacskó diófélével vagy tökmaggal indulok útnak. Jó éhség ellen is. Vigyázz, ha állandóan rágcsálsz, elhízhatsz!
  • Napozz - Tavasztól öszig rendszeresen részt veszek a cigiszünetben. Miért? Mert  csak az épületen kívül lehet cigizni. És pont odasüt a nap. Általában megcsodálom a vadrózsa bokrot is és öt percig élvezem a napsütést. Felér egy kanna kávéval.
  • Szunyókálj - Soha, semmilyen körülmények között NE SZUNYÓKÁLJ ha Te vezeted az autót. Legalábbis ne vezetés közben. Keress egy parkolót, zárd be az ajtókat, döntsd hátra az ülést és lazíts egy negyed órát. Meg fogsz lepődni, mennyire sokat segít. Az irodában csukd be az ajtód (nálunk ez egyenértékű a “ne zavarj” táblácskával), kapcsold ki a telefont és borulj az asztalra. Vigyázz, hogy se az asztal pereme, se a billentyűzet ne hagyjon nyomot a homlokodon, hacsak nem akarod jelenléteddel hosszú időn keresztül megnevettetni a kollégáidat.
  • Beszélgess - Ha van utitársad, akkor ez jön magától. Én direkt erre összeállítottam egy válogatást az mp3 lejátszomra, amit teli torokból tudok üvölteni. Nekem a legjobban a Bécsi munkásinduló vált be, 2-3-szor lejátszom egymás után és máris teljesen ébren vagyok. Az irodában a kávésbögrém teletöltése kiváló lehetőség smalltalk-ra. Azért ne menj mások idegeire :)
  • Olvass vicceket vagy játszál logikai játékot - Viccek olvasása, 5-10 perc sudoku vagy hasonló logikai játék az agyad más területeit aktíválja. Autóvezetéshez értelemszerűen alkalmatlan. Ha munka közben elkezdek vicceket olvasni, akkor nem sokkal később összecsomagolok és hazamegyek. Annyira elvonja a figyelmemet a munkától, hogy utána már nehezebben tudok a munkára koncentrálni. Nem ajánlom.

Kiegészítések:

  • Vitaminok - Amerikában használtam először, majd az ebay-en rendeltem egy doboz 5-Hour Energy italt. Alkalmanként megiszom egy üvegcsével, és ha öt órán át nem is, de 3-4 órára ismét friss és üde vagyok. Az ital titka abban rejlik, hogy néhány vitaminból túladagol (több orvos is vitatja a napi ajánlott mennyiségek helyességét, szerintük sokkal többre lenne szükségünk). Az italban lévő összes vitamin vízben oldódik, tehát az egészségre ártalmatlan. 60ml kiszerelésével jóval hatékonyabb 3-4 üveg RedBullnál vagy Bombánál is, ráadásul a hólyagot se dolgoztatja meg annyira. Sajnos Europában nem árulják (kivéve az ebay egyik eladóját).
  • Állj meg és aludj - Ha úgy érzed, hogy semmi sem segít, akkor állj meg a legközelebbi motelnél. Sokkal jobb, ha másnap toppansz be, mintha a baleseted, netán a halálod híre érkezik meg.

Zsírhajhászat három egyszerű lépésben [Mindennapok]

whasingup.jpegBelépsz a konyhába és kedvesen fogad a tegnapi reggeli, ebéd és vacsora maradványa, rengeteg tányér, kanál, villa és még ki tudja mi. Az alapvető gond akkor kezdődött, mikor az ember feltalálta a civilizált étkezést. Húshoz ilyen villa, leveshez kanál, természetesen nem mindegy az se milyen alakú, külön van kiskanál, nagykanál, ilyen kanál, olyan kanál, többfajta kés, mélytányér, lapostányér, hagy ne soroljam tovább.

Természetesen sose az volt az első szempont, hogy a különböző evőeszközök egyszerű tisztíthatósággal rendelkezzenek, ehelyett szívunk naponta, amikor belépünk a konyhába egy kiadós vacsora után és egy hatalmas mosatlan edénykupac fogad. Kevés dolog van amit utálok, de ez közéjük tartozik.

Van aki a mosogatógépre esküszik, csak bepakolja az aktuális tartalmat, majd megnyom egy gombot és hátradől, ez a jobbik eset. Mi van, ha az eszköztárunk összesen három dologból áll, szivacs, mosogató és a kezünk? A processzálás általában feladatátruházássá fajul, ami sok esetben növelheti az elégettségi faktorunkat, de ha mi vagyunk rákényszerülve a zsírkapargatásra? Ilyenkor célszerű valamilyen bevált módszert alkalmazni.

1. Az optikai tunning

Ami az adott ételmaradékok látványt illeti, nos, nem igazán vagyok kibékülve azzal, mikor az eltakarítandó mocsok - jelen esetben a korábban kimaradt tápanyag - adagokban számolható mennyiségben van jelen az evőeszközökön. Kezdjük itt, legyen egy kijelölt hely a konyhában, ahova ezeket szépen összegyűjtjük, mielőtt nekifognánk a tortúrának. A megfelelő eszköz kiválasztását rád bízom, a cél, hogy minden tányér és edény üres legyen. Ezután szépen csoportosítsuk őket - tányérok, villák, kanalak, stb. Ez egy fontos dolog ugyanis a következő lépésben ez fogja elősegíteni a megfelelő sorrend megtartását. Ha készen vagyunk, akkor máris elértünk az első lépcsőfokra, az evőeszközeink készen állnak a nagy megmérettetésre.

2. A megfelelő sorrend

Általában az apróbb dolgokból van a legtöbb, ezért kezdjük azokkal a mosogatást, először a poharak, ezeket a legkönnyebb elmosni és az sem utolsó szempont, hogy ilyenkor még teljesen tiszta a víz, ami az üvegpoharaknál nem mindegy. Következnek a kanalak és villák, ezeket akár egy kupacban is belehelyezhetjük a mosogatóba, legalább nem kell folyton új tartalom után keresgélni. A késeket hagyjuk külön, ugyanis ezeket is processzálhatjuk egy adagban, de ha vegyítjük a kanalakkal vagy villákkal, akkor a nagy hab bogarászása közben könnyen félrenyúlhatunk. Így legalább tudjuk mi van a fehérség alatt. A következő lépés a különböző tányérok feldolgozása, ezek általában több időt igényelnek, de ne adjuk fel, élvezzük ki azt a látványt a folyamat során, ahogy fogynak a mocskos evőeszközök, ez nagyban növelheti azt az érzést, hogy gyorsan telik az idő és mi piszok hatékonyak vagyunk. A legutolsó adag a legnagyobb dolgok csoportja, edények, salátástálak és egyéb egzotikus meglepetések. Ezekre is fordítsunk megfelelő időt, ilyenkor már érezhetjük, hogy közel a mosogatás vége. Még egyszer ami fontos, kicsiktől a nagyok felé haladjunk mindig.

3. Utómunka

Sokan nem érzik át eléggé azt az érzést, amikor kihúzzuk a dugót, majd lefolyik a víz, mi pedig elégedetten élvezzük, a processzálás végeredményét. Nem, sajnos igazából nincs vége, tegyél rendet magad után. Ha gyakorlott résztvevő vagy, akkor ez nem tart sokáig, de ha kezdő harcos vagy, akkor bizony valószínűleg már úszik a konyha a víztől. Mit is tegyünk ebben a lépésben? Öblítsük le a mosogatóban maradt habot, pár nagyobb vízáradat a csapból és kész. A szivacsnak is adjuk egy adag friss vizet, majd töröljük át a mosogató szélét és az asztalt, ahonnan begyűjtöttük az evőeszközöket, végül mossunk kezet bő vízzel.

A módszer sikeressége rajtunk áll. Lehetőleg ne halogassuk a mosogatást soha. Ez az egyik legtöbbet végzett feladat, egy idő után legalább rutint szerzünk benne és a mocskos edények se gyűlnek a fejünk fölé.

Copyright © 2007 lifovery • Az oldalt a WordPress hajtja • Hoszting: Wish